A Lufthansa a Ryanair vezető szerepére tör a fapados légitársaságok között?

Így múlik el a világ dicsősége? Alig néhány éve még a volt az európai légiközlekedés büszke zászlóshajója, az egyedüli nem ázsiai légitársaság, amely 2017-ben kiérdemelte a Skytrax bűvös ötcsillagos minősítését. Mára ebből nem sok maradt: a csillagot 2022-ben elveszítették, 2026 áprilisában pedig már ott tartunk, hogy a német óriás lassan több ponton „fapadosabb” lesz a Ryanairnél is.

Lufthansa utasszállító repülőgép követ szorosan egy Ryanair gépet a futópályán, szimbolizálva a hagyományos és fapados modellek találkozását a 2026-os légi válságban.

Economy Basic: A bőrönd már luxus?

A Group (Lufthansa, SWISS, Austrian, Brussels Airlines) április 28-tól új korszakot nyit: érkezik az Economy Basic tarifa. Az üzenet egyértelmű: ha csak a legolcsóbb jegyet veszed meg, felejtsd el a gurulós kézipoggyászt. Az új tarifa mindössze egyetlen „személyes tárgyat” (laptop táskát vagy kis hátizsákot) engedélyez a fedélzetre, aki pedig többet vinne, annak bizony fizetnie kell.

Bár a légitársaság „átlátható és igényre szabott” rendszerről beszél, az utasok számára ez nem más, mint a modell teljes átvétele – prémium köntösbe csomagolva.

„Szükség szerinti” takarítás a turistaosztályon

Ha a poggyászszabályzat szigorítása nem lenne elég, a a higiénián is spórolni kezdett. A légitársaság márciusi bejelentése szerint a légitársaság új koncepciót tesztel: míg a Business és az First Class kabinjait továbbra is alaposan takarítják, a turistaosztályon bevezetik a „szükség szerinti” takarítást. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a mosdókat csak kérésre tisztítják, és az ülések háttámláinak zsebeit sem ürítik ki minden út után automatikusan. A személyzet szemrevételezéssel dönt: ha nem látják szükségét, akkor a gép takarítás nélkül fordul vissza a következő útra.

Spórolás vagy kényszerpálya?

A 2026-os kerozin-válság és a Hormuzi-szoros blokádja miatti piaci bizonytalanság mindenkit spórolásra késztet, de látványos, ahogy a feladja korábbi elveit. A kérdés már csak az: vajon a jegyárakban is megjelenik majd ez a „szükség szerinti” szolgáltatási színvonal, vagy az utasoknak egyszerűen el kell fogadniuk, hogy ugyanazért a pénzért (vagy többért) egyre kevesebbet kapnak?

Míg Michael O’Leary a Wizz Air csődjét vizionálja, addig a halkan, de biztosan válik azzá, amit korábban lenézett: egy kék-sárga (vagy épp darus) fapadossá.

A módosította vagy törölte a járatát?
Tudja meg percek alatt, hogy a szigorodó tarifák mellett is jár-e Önnek kártérítés!


✈️ Kártérítési jogosultság ellenőrzése

Ryanair vezér: csődbe megy a Wizz Air! Tényleg?

Michael O’Leary és a Wizz Air “temetése” lassan olyan állandó eleme a légiközlekedési híreknek, mint a biztonsági bemutató a felszállás előtt. O’Leary, a Ryanair szabadszájú vezérigazgatójaként régóta használja ezt a taktikát: a versenytársak pénzügyi stabilitásának megkérdőjelezésével próbálja a bizalmat a felé terelni.

Íme a legemlékezetesebb alkalmak (időrendben), amikor O’Leary a Wizz Air bukását, felvásárlását vagy piaci eltűnését jósolta:

2021. szeptember: A “Nagy Konszolidáció” jóslat

A COVID utáni helyreállás alatt O’Leary azt állította, hogy a Wizz Air és az EasyJet nem fogja túlélni önállóan, és 1-2 éven belül felvásárolják őket.

  • Indoklás: Szerinte a magas üzemanyagárak és a piac töredezettsége miatt csak a legnagyobbak maradnak talpon.

Wizz Air repülőgép a hangár előtt.

2023. szeptember: Az “Engine-gate” válság

Amikor kiderült a Pratt & Whitney hajtóművek hibája, O’Leary azonnal rácsapott a témára, azt jósolva, hogy a Wizz Air gépparkjának kényszerű földre parancsolása végzetes lesz a cég számára.

  • Indoklás: Úgy vélte, a kapacitáscsökkenés miatt az utasok elpártolnak, a Wizz pedig nem tudja majd finanszírozni a lízingdíjakat a nem repülő gépek után.

2024. május: A “Kifogyó készpénz” narratíva

A 2024-es pénzügyi jelentések után O’Leary egy befektetői konferencián azt mondta, hogy a Wizz Air adósságállománya fenntarthatatlan.

  • Hivatkozás: The Telegraph / Irish Times – “ boss claims Wizz Air is running out of cash.”
  • Indoklás: Arra mutatott rá, hogy a Wizz Air készpénztartalékai (cash burn rate) túl gyorsan fogynak a versenytársakhoz képest.

2025. január: A “Közép-Európai visszavonulás”

Amikor a Wizz Air kénytelen volt ritkítani bizonyos lengyelországi és romániai bázisain, O’Leary kijelentette, hogy ez a “vég kezdete” a Wizz számára a saját hazai piacán.

  • Hivatkozás: Aviation Week – “O’Leary: is winning the war in CEE as Wizz retreats.”
  • Indoklás: Szerinte a Wizz “elmenekül” a közvetlen verseny elől, mert nem bírják a költségháborút.

2026. április (A jelenlegi Hormuzi-válság alatt): A “Kegyelemdöfés”

A mostani kerozinár-robbanás kapcsán O’Leary a dublini konferencián úgy fogalmazott: “A Wizz Air a légiközlekedés beteg embere, akit a Hormuzi-szoros blokádja fog végleg padlóra küldeni.”

  • Indoklás: Szerinte a Wizz Air fedezeti ügyletei (hedging) nem elégségesek, és a Ryanair “háborús kasszája” (cash reserve) lehetővé teszi, hogy ők túléljék, miközben a Wizz elvérzik.

Tény a Wizz Air aktuális pénzügyi helyzetéről:

A Wizz Air 2026. január 29-én közzétett harmadik negyedéves (Q3) gyorsjelentése szerint a társaság készpénzállománya 1.984,8 millió euró.

Vagyis a Ryanair vezérigazgatójának jóslata a Wizz Air csődjéről, egy olyan visszatérő mondás, ami jelen helyzetben leginkább vágyvezérelt jóslatnak tűnik.

Önt is érintette egy járattörlés vagy jelentős késés?
Tudja meg percek alatt, hogy jogosult-e kártérítésre!


✈️ Kártérítési jogosultság ellenőrzése

Kerozinhiány és az európai légiközlekedés: mire számíthatnak az utasok 2026 nyarán?

A közelmúlt sztrájkhullámai után a légiközlekedési szektornak újabb, rendszerszintű kihívásokkal kell szembenéznie. Az üzemanyagárak emelkedése és az ellátási láncok bizonytalansága miatt az Európai Bizottság rendkívüli intézkedéscsomagot készít elő. Ebben az összefoglalóban megvizsgáljuk a folyamatok hátterét és azok gyakorlati hatásait.

Piaci folyamatok: Rekord árak és a „fedezeti csapda”

Az elmúlt hetekben a kerozin (Jet A1) világpiaci ára mintegy 12-15%-os emelkedést mutatott. Fontos megérteni, hogy a drágulás mögött nem csupán a nyersolaj áll, hanem az úgynevezett crack spread – a nyersolaj és a finomított kerozin közötti árkülönbség – történelmi magassága.

  • Légitársasági reakciók: A legtöbb légitársaság fedezeti ügyletekkel (azaz előre rögzített árgaranciával) próbálja tompítani az ütést, de a tartósan magas árszint miatt az üzemanyag-pótdíjak beépítése a jegyárakba elkerülhetetlenné válhat.

Ellátási zavarok: A Ryanair májusi figyelmeztetése

Az üzemanyag-ellátás zavarai mögött elsősorban logisztikai és geopolitikai okok állnak. A Hormuzi-szoros körüli feszültség közvetlenül érinti az európai kerozinimport jelentős részét – ez pedig jelentős probléma, hiszen az Európai Unió repülőgép-üzemanyag-szükségletének mintegy 40 százaléka importból származik.

Repülőtéri üzemanyagszállító tartálykocsi egy utasszállító repülőgép függőletes vezérsíkja mellett a forgalmi előtéren – illusztráció a 2026-os kerozinellátási helyzetről és az üzemanyagárakról szóló elemzéshez. Az Európai Bizottság és a szemléletváltás

A Bloomberg által megismert tervezetek szerint az EU szerdán teszi közzé válságtervét. A javaslatcsomag azonban leginkább a légitársaságok számára jelent könnyítést.

  • „Csökkentsük az utazási igényeinket”: Meglepő politikai fordulatként az EU hivatalos kommunikációja már nem a turizmus fellendítését, hanem a fogyasztás (és így az utazások) mérséklését ösztönzi. Ez a „keresletoldali menedzsment” azt jelzi, hogy a döntéshozók a magas árakat és a szűkösebb kínálatot a fenntarthatósági célok eszközének is tekintik.
  • Rugalmas jogalkalmazás: A tervezet szerint iránymutatást adnak ki a járattörlések következményeinek enyhítésére üzemanyaghiány esetén, ami jogi bizonytalanságot szülhet a kártérítések területén.

Mit jelent ez az utasok számára? (A 14 napos kiskapu)

Utasjogi szempontból a legfontosabb tanulság, hogy – amennyiben nem javul a kerozin-helyzet – hamarosan megkezdik a menetrendek „tisztítását”.

  • Stratégiai törlések: Az EU 261/2004 rendelet szerint a légitársaságoknak jogukban áll a járatot az indulás előtt több mint 14 nappal kártérítési kötelezettség nélkül törölni. A kerozinhiányra és a szerdai EU-bejelentésre hivatkozva sok cég most ezen az időablakon kívül törli a kevésbé jövedelmező járatait, elkerülve a fejenkénti 250–600 eurós kifizetéseket. Bár a repülőjegyek árát 14 napon túli járattörlés esetén is köteles visszafizetni a légitársaság, de ebben az esetben egyéb kártérítési kötelezettsége nincs.
  • Vis maior vagy üzemi kockázat? Bár a légitársaságok előszeretettel hivatkoznak „rendkívüli körülményre”, az üzemanyag-beszerzés és a logisztikai tervezés alapvetően a légitársaság üzleti felelőssége. Ezért ugyan a 14 napon belüli törlések esetén a kártérítési igény továbbra is megalapozott lehet, azonban mindez megdől, ha egy általános, elháríthatatlan globális hiány lép fel – márpedig sajnos a jelek jelenleg erre mutatnak.

Javaslatunk a zökkenőmentes nyárhoz

A 2026-os szezonban a tudatosság kifizetődő lehet. Annak érdekében, hogy utazása a jelenlegi környezetben is zökkenőmentes legyen, a következőket javasoljuk:

  1. Válasszon rugalmas opciókat: Amennyiben lehetséges, foglaljon lemondható szállást és módosítható repülőjegyet.
  2. Figyelje a 14 napos ablakot: Érdemes az indulás előtt 15-16 nappal ellenőrizni a járat státuszát, hogy időben értesüljön az esetleges menetrendi módosításokról.
  3. Hivatalos források: Hagyatkozzon a légitársaságok és a szakmai hírportálok megerősített információira a közösségi médiában terjedő találgatások helyett.

Önt is érintette egy járattörlés vagy jelentős késés?
Tudja meg percek alatt, hogy jogosult-e kártérítésre!


✈️ Kártérítési jogosultság ellenőrzése

Eurowings pilótasztrájk április 16-án: Önnek is járhat a kártérítés!

💡 Minden, amit a kártérítésről tudni kell

A 2026-os Lufthansa-sztrájkokkal kapcsolatos összesített, minden részletre kiterjedő útmutatónkat itt olvashatja:

👉 Lufthansa sztrájk kártérítés 2026 – Összefoglaló útmutató az utasjogokhoz

A Lufthansacsoportot sújtó sztrájkhullám az Eurowings járatait sem hagyja érintetlenül. A Vereinigung Cockpit (VC) pilótaszakszervezet bejelentése alapján, a keddi nap után 2026. április 16-án, csütörtökön az Eurowings pilótái is beszüntetik a munkát, csatlakozva az anyavállalatnál zajló tiltakozáshoz.

Mit kell tudni a csütörtöki Eurowings-sztrájkról?

Bár a Lufthansa pilótái pénteken is folytatják a munkabeszüntetést, az Eurowingset a jelenlegi bejelentés szerint csak a csütörtöki napon érinti a sztrájk. Fontos tudni, hogy a sztrájk elsősorban a németországi bázisokról üzemeltetett járatokat érinti, míg a leányvállalat, az Eurowings Europe igyekszik fenntartani a menetrendet.

Miért sztrájkolnak a pilóták?

A konfliktus forrása ugyanaz, mint a Lufthansánál: a pilóták a vállalati nyugdíjrendszer fenntarthatóságáért és a jövőbeli anyagi biztonságukért küzdenek. Andreas Pinheiro, a szakszervezet elnöke szerint a tárgyalások megrekedtek, és a munkáltatói oldal nem tett érdemi lépéseket a megegyezés felé.

Eurowings repülőgép várakozik a kifutópályán – Tájékoztató a pilóták 2026. április 16-i sztrájkjáról és a járható kártérítési utakról.

Jár-e kártalanítás az utasoknak?

IGEN. Az Európai Unió Bíróságának ítéletei alapján a légitársaság saját munkavállalóinak sztrájkja (legyen szó pilótákról vagy légiutas-kísérőkről) nem minősül „rendkívüli körülménynek”. Ez azt jelenti, hogy:

  • A járat törlése vagy 3 órát meghaladó késése esetén 250, 400 vagy 600 euró kártérítés járhat személyenként a Légi Utasok Jogait szabályozó EU 261/2004 rendelet alapján.

  • A légitársaság köteles ételt, italt és szükség esetén szállást biztosítani.

  • Ha törölték a járatát, választhat a jegyár visszatérítése vagy az ingyenes átfoglalás között.

A Budapesre érkező, vagy onnan induló törölt Eurowings járatok listája április 16-án

  • az Eurowings törölte a 6:35-kor induló, EW 9782 számú Düsseldorf (DUS) – Budapest (BUD) járatát.
  • az Eurowings törölte a 9:05-kor induló, EW 9783 számú Budapest (BUD) – Düsseldorf (DUS) járatát.
  • az Eurowings törölte a 12:30-kor induló, EW 2782 számú Stuttgart (STR) – Budapest (BUD) járatát.
  • az Eurowings törölte a 14:35-kor induló, EW 2783 számú Budapest (BUD) – Stuttgart (STR) járatát.
  • az Eurowings törölte a 19:25-kor induló, EW 2784 számú Stuttgart (STR) – Budapest (BUD) járatát.
  • az Eurowings törölte a 21:30-kor induló, EW 2785 számú Budapest (BUD) – Stuttgart (STR) járatát.

Töltse ki kérdőívünket, és tudja meg, mennyi kártérítést kaphat!

Folytatódik a káosz: csütörtökön és pénteken ismét a pilóták sztrájkolnak a Lufthansánál

💡 Minden, amit a kártérítésről tudni kell

A 2026-os Lufthansa-sztrájkokkal kapcsolatos összesített, minden részletre kiterjedő útmutatónkat itt olvashatja:

👉 Lufthansa sztrájk kártérítés 2026 – Összefoglaló útmutató az utasjogokhoz

Soha véget nem érő a sztrájkhullám a német nemzeti légitársaságnál: alig lélegezhettek fel az utasok a légiutas-kísérők munkabeszüntetése után, a Vereinigung Cockpit (VC) pilótaszakszervezet bejelentette, hogy a hét eleji kétnapos sztrájk után 2026. április 16-án (csütörtökön) és április 17-én (pénteken) újabb, 48 órás sztrájkot tartanak.

Kik érintettek a mostani leállásban?

A sztrájk kiterjed a Lufthansa összes németországi repülőteréről induló járatára, valamint érinti a Lufthansa Cargo és a Lufthansa CityLine műveleteit is. Fontos részlet, hogy az Eurowings leányvállalatot, az csak a mai napon, csütörtökön érinti a pilóták akciója.

Vannak kivételek: A politikai és humanitárius szempontok miatt a Közel-Keletre, valamint Azerbajdzsánba, Egyiptomba, Bahreinbe, Irakba, Izraelbe, Jemenbe, Jordániába, Katarba, Kuvaitba, Libanonba, Ománba, Szaúd-Arábiába és az Egyesült Arab Emírségekbe tartó járatok mentességet kaptak, ezek a tervek szerint közlekednek.

Miért folytatódik a vita?

Andreas Pinheiro, a VC elnöke szerint a megújult sztrájkot az kényszerítette ki, hogy a munkaadói oldalról semmilyen érdemi lépés nem történt a tárgyalóasztalnál. A pilóták továbbra is a vállalati nyugdíjrendszer fejlesztéséért és a hosszú távú anyagi biztonságukért küzdenek. Bár a VC közvetítői eljárást javasolt a bérvita rendezésére, és ebbe a Lufthansa elvileg beleegyezett, a megállapodásig vezető út láthatóan még törlésekkel van kikövezve.

Lufthansa repülőgép a levegőben – Tájékoztató a Vereinigung Cockpit pilótaszakszervezet 2026. április 16-17-i sztrájkjáról és az utasok kártérítési jogairól.Jár-e kártérítés a csütörtök-pénteki sztrájk után?

Természetesen igen. Ahogy a hét eleji pilótasztrájk és a légiutas-kísérők akciója esetén, úgy most is érvényes:

  • A saját állomány sztrájkja üzemi körön belüli esemény, tehát nem vis maior.

  • Az EU 261/2004 rendelet értelmében a távolságtól függően 250, 400 vagy 600 euró kártalanítás járhat személyenként.

  • A légitársaság köteles ellátást (étel, ital) biztosítani a várakozás ideje alatt, és szükség esetén a szállásról is gondoskodnia kell.

Érintett járatok listája

Frankfurtból induló vagy oda érkező, érintett járatok, 2026. április 16-án (csütörtök) a következők:

  • Lufthansa törölte a 5:55-kor induló, LH 1343 számú Budapest (BUD) – Frankfurt (FRA) járatát.
  • Lufthansa törölte a 6:55-kor induló, LH 1334 számú Frankfurt (FRA) – Budapest (BUD) járatát.
  • Lufthansa törölte a 9:20-kor induló, LH 1336 számú Frankfurt (FRA) – Budapest (BUD) járatát.
  • Lufthansa törölte a 9:25-kor induló, LH 1335 számú Budapest (BUD) – Frankfurt (FRA) járatát.
  • Lufthansa törölte a 11:35-kor induló, LH 1337 számú Budapest (BUD) – Frankfurt (FRA) járatát.
  • Lufthansa törölte a 12:00-kor induló, LH 1338 számú Frankfurt (FRA) – Budapest (BUD) járatát.
  • Lufthansa törölte a 14:25-kor induló, LH 1339 számú Budapest (BUD) – Frankfurt (FRA) járatát.
  • Lufthansa törölte a 17:05-kor induló, LH 1340 számú Frankfurt (FRA) – Budapest (BUD) járatát.
  • Lufthansa törölte a 19:20-kor induló, LH 1341 számú Budapest (BUD) – Frankfurt (FRA) járatát.
  • Lufthansa törölte a 21:50-kor induló, LH 1342 számú Frankfurt (FRA) – Budapest (BUD) járatát.

Münchenből induló vagy oda érkező, érintett járatok, 2026. április 16-án (csütörtök) a következők:

  • Lufthansa törölte a 7:15-kor induló, LH 1684 számú München (MUC) – Budapest (BUD) járatát.
  • Lufthansa törölte a 6:00-kor induló, LH 1683 számú Budapest (BUD) – München (MUC) járatát.
  • Lufthansa törölte a 9:10-kor induló, LH 1685 számú Budapest (BUD) – München (MUC) járatát.
  • Lufthansa törölte a 11:20-kor induló, LH 1676 számú München (MUC) – Budapest (BUD) járatát.
  • Lufthansa törölte a 13:20-kor induló, LH 1677 számú Budapest (BUD) – München (MUC) járatát.
  • Lufthansa törölte a 15:35-kor induló, LH 1678 számú München (MUC) – Budapest (BUD) járatát.
  • Lufthansa törölte a 17:30-kor induló, LH 1679 számú Budapest (BUD) – München (MUC) járatát.
  • Lufthansa törölte a 22:15-kor induló, LH 1682 számú München (MUC) – Budapest (BUD) járatát.

Frankfurtból induló vagy oda érkező, érintett járatok, 2026. április 17-én (péntek) a következők:

  • Lufthansa törölte a 5:55-kor induló, LH 1343 számú Budapest (BUD) – Frankfurt (FRA) járatát.
  • Lufthansa törölte a 7:20-kor induló, LH 1334 számú Frankfurt (FRA) – Budapest (BUD) járatát.
  • Lufthansa törölte a 9:35-kor induló, LH 1335 számú Budapest (BUD) – Frankfurt (FRA) járatát.
  • Lufthansa törölte a 9:40-kor induló, LH 1336 számú Frankfurt (FRA) – Budapest (BUD) járatát.
  • Lufthansa törölte a 11:55-kor induló, LH 1337 számú Budapest (BUD) – Frankfurt (FRA) járatát.
  • Lufthansa törölte a 12:00-kor induló, LH 1338 számú Frankfurt (FRA) – Budapest (BUD) járatát.
  • Lufthansa törölte a 14:15-kor induló, LH 1339 számú Budapest (BUD) – Frankfurt (FRA) járatát.
  • Lufthansa törölte a 16:45-kor induló, LH 1340 számú Frankfurt (FRA) – Budapest (BUD) járatát.
  • Lufthansa törölte a 19:20-kor induló, LH 1341 számú Budapest (BUD) – Frankfurt (FRA) járatát.
  • Lufthansa törölte a 22:10-kor induló, LH 1342 számú Frankfurt (FRA) – Budapest (BUD) járatát.

Münchenből induló vagy oda érkező, érintett járatok, 2026. április 17-én (péntek) a következők:

  • Lufthansa törölte a 6:00-kor induló, LH 1683 számú Budapest (BUD) – München (MUC) járatát.
  • Lufthansa törölte a 7:20-kor induló, LH 1684 számú München (MUC) – Budapest (BUD) járatát.
  • Lufthansa törölte a 9:15-kor induló, LH 1685 számú Budapest (BUD) – München (MUC) járatát.
  • Lufthansa törölte a 11:20-kor induló, LH 1676 számú München (MUC) – Budapest (BUD) járatát.
  • Lufthansa törölte a 13:20-kor induló, LH 1677 számú Budapest (BUD) – München (MUC) járatát.
  • Lufthansa törölte a 15:35-kor induló, LH 1678 számú München (MUC) – Budapest (BUD) járatát.
  • Lufthansa törölte a 17:30-kor induló, LH 1679 számú Budapest (BUD) – München (MUC) járatát.
  • Lufthansa törölte a 22:15-kor induló, LH 1682 számú München (MUC) – Budapest (BUD) járatát.

Szakértő csapatunk készen áll, hogy segítsen az igények érvényesítésében, legyen szó a heti sztrájkhullám bármelyik napjáról.

Töltse ki kérdőívünket, és tudja meg, mennyi kártérítés jár Önnek!

Lufthansa sztrájk kártérítés 2026: útmutató az utasok jogaihoz

🔴 ÉLŐ FRISSÍTÉS: A sztrájkhullám folytatódik (2026. április 16-17.)

A hét eleji munkabeszüntetések után a pilóták (VC) újabb 48 órás sztrájkot hirdettek, amely megbénítja a csütörtök-pénteki forgalmat is.

  • Lufthansa: Április 16-17. (csütörtök-péntek) – Teljes németországi hálózat.
  • Eurowings: Április 16. (csütörtök) – Elsősorban a németországi bázisú járatok.

A legfrissebb részletekért és a konkrét teendőkért kattintson az érintett légitársaság linkjére:

👉 Lufthansa pilótasztrájk részletek (április 16-17.)

👉 Eurowings pilótasztrájk részletek (április 16.)

2026 tavasza a Lufthansa utasai számára a bizonytalanságról szólt. Egymást követő munkabeszüntetések, törölt járatok és több tízezer pórul járt utas jellemezte az elmúlt heteket. Legyen szó a pilóták (Vereinigung Cockpit) vagy a légiutas-kísérők (UFO) sztrájkjáról, egy dolog közös: az utasoknak jogaik vannak.

Ebben az összefoglalóban tisztázzuk, miért nem hivatkozhat a légitársaság „rendkívüli körülményre”, és hogyan szerezheti meg a törvényileg járó kártalanítást.

A 2026-os sztrájkhullám kronológiája

Ahhoz, hogy érvényesíthesd az igényedet, fontos látni a folyamatot. Az alábbi napokon bekövetkezett törlések szinte mindegyike kártérítési kötelezettséget von maga után:


Miért NEM „vis maior” a sztrájk?

A Lufthansa gyakran próbálkozik azzal az érveléssel, hogy a sztrájk „rendkívüli körülmény”, ami mentesíti a fizetés alól. A jogszabályok és a bírósági ítéletek azonban mást mondanak.

Az Európai Unió Bíróságának döntései alapján a légitársaság saját munkavállalóinak sztrájkja nem rendkívüli körülmény. Mivel a bérkövetelések és a munkabeszüntetés a légitársaság rendes üzletmenetének része és a vezetőség hatáskörébe tartozik, a sztrájk nem minősül vis maiornak. Ha a pilóták vagy a stewardessek szüntetik be a munkát, a kártalanítás jár.

Lufthansa sztrájk kártérítés 2026 összefoglaló – utasjogok és kártalanítás


Milyen jogok illetik meg az utast?

A légi utasok jogait szabályozó EU 261/2004 rendelet (és az Egyesült Királyságba irányuló vagy onnan induló járatok esetén a UK 261) szerint 14 napon belüli járattörlés vagy 3 órát meghaladó késés esetén Ön jogosult:

  1. Gondoskodásra: A várakozási idővel ésszerű arányban étkezés és frissítők járnak.

  2. Szállásra: Amennyiben éjszakázni kényszerül, a légitársaságnak szállodai elhelyezést és transzfert kell biztosítania. Ha ezt Ön fizeti, a számlák ellenében kötelesek megtéríteni.

  3. Kártalanításra: A repülőút hosszától függően akár 600 euró (kb. 240 000 Ft) összegű kártalanítás jár személyenként.

  4. Választási jogra: 5 órát meghaladó késés vagy törlés esetén kérhet ingyenes átfoglalást vagy a jegyár visszatérítését. Ha az átfoglalásról nem gondoskodnak, az alternatív utazási költségeket is meg kell téríteniük.


💡 Gyorssegédlet (TL;DR)

TÖRLÉS ESETÉN:

  • Kártérítés: 250€ – 600€ (ha 14 napon belül értesítettek).

  • Választás: Teljes visszatérítés VAGY új jegy a lehető legkorábbi időpontra.

  • Ellátás: Ingyen étel/ital a reptéren, szükség esetén hotel.

KÉSÉS ESETÉN:

  • 2 óra után: Jár az étel és ital utalvány.

  • 3 óra után: Megnyílik a jog a pénzbeli kártalanításra (kivéve vis maior).

  • 5 óra után: Jogosult a jegyár visszatérítésére, ha már nem kíván elutazni.


Mit kell tennie most?

Ne hagyja, hogy a Lufthansa jogi osztálya elrettentse! A sztrájkok miatti kártérítési igények érvényesítése bonyolult lehet, de szakértő csapatunkkal levesszük a válláról a terhet.

Segítségre van szükséged jogaid érvényesítéséhez? Kattints az alábbi linkre, töltsd ki az űrlapot, és kollégáink hamarosan felveszik Veled a kapcsolatot a kártérítésed ügyében!

Lufthansa sztrájkmaraton: szerdán és csütörtökön a légiutas-kísérők bénítják meg a forgalmat

💡 Minden, amit a kártérítésről tudni kell

A 2026-os Lufthansa-sztrájkokkal kapcsolatos összesített, minden részletre kiterjedő útmutatónkat itt olvashatja:

👉 Lufthansa sztrájk kártérítés 2026 – Összefoglaló útmutató az utasjogokhoz

Alig fejeződik be a pilóták hétfő-keddi munkabeszüntetése, a Lufthansa máris újabb pofonba szalad bele: az UFO (légiutas-kísérők szakszervezete) bejelentette, hogy 2026. április 15-én és 16-án (szerdán és csütörtökön) 48 órás sztrájkot hirdet. Ez azt jelenti, hogy a légitársaság ezen a héten négy egymást követő napon keresztül kénytelen járatok százait törölni.

A legfrissebb információk szerint a sztrájk leginkább a frankfurti és müncheni csomópontokat érinti, ahol a belföldi és európai járatok többsége (köztük a budapestiek is) várhatóan nem indul el. Fontos kivétel, hogy a közel-keleti járatok – a térségben zajló konfliktusokra való tekintettel – mentesülnek a sztrájk alól.

Kik sztrájkolnak és miért?

A hét eleji (április 13-14.) sztrájkot a német pilótákat tömörítő Vereinigung Cockpit (VC) szakszervezet hirdette meg, amely a Lufthansa és a Lufthansa Cargo pilótáinak nyugdíjrendszerével kapcsolatos, hosszú ideje tartó, eredménytelen tárgyalásokból ered. Ez a vita már alig két hónapja és egy hónapja is szinte teljes leállást jelentett a Lufthansánál.

Most azonban az UFO légiutas-kísérő szakszervezet veszi át a stafétát: ők a fizetések emeléséért és a munkakörülmények javításáért küzdenek. Mivel a légitársaság vezetése a múlt heti figyelmeztető sztrájk után sem tudott megegyezni a kabinszemélyzettel, a szakszervezet a nyomás fokozása mellett döntött. Ez a 2026-os év negyedik nagyszabású munkabeszüntetése a német nemzeti légitársaságnál.

Lufthansa repülőgép a levegőben – Illusztráció az UFO légiutas-kísérő szakszervezet 2026. április 15-16-i sztrájkja miatti kártérítési tájékoztatóhoz.Jár-e kártérítés az UFO-sztrájk alatt?

IGEN, jár. Bár a Lufthansa gyakran próbálja „rendkívüli körülményként” beállítani ezeket az eseteket, a joggyakorlat egyértelmű:

  • A saját személyzet (pilóták és légiutas-kísérők) sztrájkja a légitársaság belső működési körébe tartozik.
  • Ezért az utasoknak jár a fix összegű, 250, 400 vagy 600 eurós kártalanítás az EU 261/2004 rendelet alapján, amennyiben a járatukat törölték, vagy az több mint 3 órát késik.
  • A kártérítés mellett a Lufthansa köteles gondoskodni az utasokról (étel, ital, szállás), vagy biztosítani az átfoglalást (akár vonatra is).

Érintett járatok listája:

Frankfurtból induló vagy oda érkező, érintett járatok, 2026. április 15-én (szerda) a következők:

  • Lufthansa törölte a 5:55-kor induló, LH 1343 számú Budapest (BUD) – Frankfurt (FRA) járatát.
  • Lufthansa törölte a 7:10-kor induló, LH 1334 számú Frankfurt (FRA) – Budapest (BUD) járatát.
  • Lufthansa törölte a 9:20-kor induló, LH 1336 számú Frankfurt (FRA) – Budapest (BUD) járatát.
  • Lufthansa törölte a 9:35-kor induló, LH 1335 számú Budapest (BUD) – Frankfurt (FRA) járatát.
  • Lufthansa törölte a 11:35-kor induló, LH 1337 számú Budapest (BUD) – Frankfurt (FRA) járatát.
  • Lufthansa törölte a 11:50-kor induló, LH 1338 számú Frankfurt (FRA) – Budapest (BUD) járatát.
  • Lufthansa törölte a 14:15-kor induló, LH 1339 számú Budapest (BUD) – Frankfurt (FRA) járatát.
  • Lufthansa törölte a 16:40-kor induló, LH 1340 számú Frankfurt (FRA) – Budapest (BUD) járatát.
  • Lufthansa törölte a 19:00-kor induló, LH 1341 számú Budapest (BUD) – Frankfurt (FRA) járatát.
  • Lufthansa törölte a 22:10-kor induló, LH 1342 számú Frankfurt (FRA) – Budapest (BUD) járatát.

Münchenből induló vagy oda érkező, érintett járatok, 2026. április 15-én (szerda) a következők:

  • Lufthansa törölte a 6:00-kor induló, LH 1683 számú Budapest (BUD) – München (MUC) járatát.
  • Lufthansa törölte a 11:20-kor induló, LH 1676 számú München (MUC) – Budapest (BUD) járatát.
  • Lufthansa törölte a 13:20-kor induló, LH 1677 számú Budapest (BUD) – München (MUC) járatát.
  • Lufthansa törölte a 15:35-kor induló, LH 1678 számú München (MUC) – Budapest (BUD) járatát.
  • Lufthansa törölte a 17:30-kor induló, LH 1679 számú Budapest (BUD) – München (MUC) járatát.
  • Lufthansa törölte a 22:15-kor induló, LH 1682 számú München (MUC) – Budapest (BUD) járatát.

Emellett 2026. április 15-én (szerda) értintettek a Lufthansa debreceni járatai is:

  • Lufthansa törölte a 14:30-kor induló, LH 1686 számú München (MUC) – Debrecen (DEB) járatát.
  • Lufthansa törölte a 16:35-kor induló, LH 1687 számú Debrecen (DEB) – München (MUC) járatát.

Frankfurtból induló vagy oda érkező, érintett járatok, 2026. április 16-án (csütörtök) a következők:

  • Lufthansa törölte a 5:55-kor induló, LH 1343 számú Budapest (BUD) – Frankfurt (FRA) járatát.
  • Lufthansa törölte a 6:55-kor induló, LH 1334 számú Frankfurt (FRA) – Budapest (BUD) járatát.
  • Lufthansa törölte a 9:20-kor induló, LH 1336 számú Frankfurt (FRA) – Budapest (BUD) járatát.
  • Lufthansa törölte a 9:25-kor induló, LH 1335 számú Budapest (BUD) – Frankfurt (FRA) járatát.
  • Lufthansa törölte a 11:35-kor induló, LH 1337 számú Budapest (BUD) – Frankfurt (FRA) járatát.
  • Lufthansa törölte a 12:00-kor induló, LH 1338 számú Frankfurt (FRA) – Budapest (BUD) járatát.
  • Lufthansa törölte a 14:25-kor induló, LH 1339 számú Budapest (BUD) – Frankfurt (FRA) járatát.
  • Lufthansa törölte a 17:05-kor induló, LH 1340 számú Frankfurt (FRA) – Budapest (BUD) járatát.
  • Lufthansa törölte a 19:20-kor induló, LH 1341 számú Budapest (BUD) – Frankfurt (FRA) járatát.
  • Lufthansa törölte a 21:50-kor induló, LH 1342 számú Frankfurt (FRA) – Budapest (BUD) járatát.

Münchenből induló vagy oda érkező, érintett járatok, 2026. április 16-án (csütörtök) a következők:

  • Lufthansa törölte a 7:15-kor induló, LH 1684 számú München (MUC) – Budapest (BUD) járatát.
  • Lufthansa törölte a 6:00-kor induló, LH 1683 számú Budapest (BUD) – München (MUC) járatát.
  • Lufthansa törölte a 9:10-kor induló, LH 1685 számú Budapest (BUD) – München (MUC) járatát.
  • Lufthansa törölte a 11:20-kor induló, LH 1676 számú München (MUC) – Budapest (BUD) járatát.
  • Lufthansa törölte a 13:20-kor induló, LH 1677 számú Budapest (BUD) – München (MUC) járatát.
  • Lufthansa törölte a 15:35-kor induló, LH 1678 számú München (MUC) – Budapest (BUD) járatát.
  • Lufthansa törölte a 17:30-kor induló, LH 1679 számú Budapest (BUD) – München (MUC) járatát.
  • Lufthansa törölte a 22:15-kor induló, LH 1682 számú München (MUC) – Budapest (BUD) járatát.

Segítségre van szükséged?

Ne hagyd, hogy a Lufthansa bürokráciája elvegye a kedved! Szakértőink segítenek a kártérítés behajtásában. Töltse ki kérdőívünket a kártérítésért!

 

Nem csak a Lufthansa, hanem az Eurowings pilótái is sztrájkolnak április 13-án!

💡 Minden, amit a kártérítésről tudni kell

A 2026-os Lufthansa-sztrájkokkal kapcsolatos összesített, minden részletre kiterjedő útmutatónkat itt olvashatja:

👉 Lufthansa sztrájk kártérítés 2026 – Összefoglaló útmutató az utasjogokhoz

A Lufthansa után az Eurowings Germany pilótái is csatlakoztak a Vereinigung Cockpit (VC) munkabeszüntetéséhez. 2026. április 13-án, hétfőn (00:01 és 23:59 között) országszerte és a nemzetközi útvonalakon is járatkiesésekre kell készülni.

Fontos különbség

Eurowings Germany vs. Eurowings Europe A sztrájk kizárólag az Eurowings Germany által üzemeltetett járatokat érinti. A légitársaság osztrák bázisú leányvállalata, az Eurowings Europe a tervek szerint menetrend szerint közlekedik, és partner légitársaságok is besegítenek a forgalomba. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a magyar utasok fellélegezhetnek: számos Budapestre tartó vagy onnan induló járat érintett lehet.

Milyen jogok illetik meg az utasokat?

Az EU 261/2004 rendelete itt is egyértelmű: a saját pilóták sztrájkja nem minősül rendkívüli körülménynek.

  • Kártalanítás: Amennyiben járatát törölték, vagy több mint 3 órát késik, 250, 400 vagy 600 euró kártérítésre lehet jogosult (távolságtól függően).

  • Átfoglalás és ellátás: A légitársaságnak kötelessége ételt, italt és szükség esetén szállást biztosítani, vagy felajánlani az ingyenes átfoglalást (akár vonatra is).

Eurowings A320 repülőgép a repülőtéren – Illusztráció a Vereinigung Cockpit pilóta szakszervezet 2026. április 13-i sztrájkja miatti kártérítési tájékoztatóhoz.Érintett járatok listája:

  • az Eurowings törölte a 6:35-kor induló, EW 9782 számú Düsseldorf (DUS) – Budapest (BUD) járatát.
  • az Eurowings törölte a 9:05-kor induló, EW 9783 számú Budapest (BUD) – Düsseldorf (DUS) járatát.
  • az Eurowings törölte a 10:25-kor induló, EW 7784 számú Hamburg (HAM) – Budapest (BUD) járatát.
  • az Eurowings törölte a 12:45-kor induló, EW 7785 számú Budapest (BUD) – Hamburg (HAM) járatát.
  • az Eurowings törölte a 17:40-kor induló, EW 9784 számú Düsseldorf (DUS) – Budapest (BUD) járatát.
  • az Eurowings törölte a 20:10-kor induló, EW 9785 számú Budapest (BUD) – Düsseldorf (DUS) járatát.
  • az Eurowings törölte a 19:00-kor induló, EW 2784 számú Stuttgart (STR) – Budapest (BUD) járatát.
  • az Eurowings törölte a 21:10-kor induló, EW 2785 számú Budapest (BUD) – Stuttgart (STR) járatát.

Ne hagyja annyiban!

A sztrájk okozta kellemetlenségekért járó pénz Önt is megilleti. A légitársaságok ilyenkor gyakran túlterheltségre hivatkoznak, de a jogszabályok Ön mellett állnak.

Töltse ki kérdőívünket, és segítünk érvényesíteni kártérítési igényét!

Lufthansa sztrájk 2026. április 13-14: akár 600 euró kártérítés!

💡 Minden, amit a kártérítésről tudni kell

A 2026-os Lufthansa-sztrájkokkal kapcsolatos összesített, minden részletre kiterjedő útmutatónkat itt olvashatja:

👉 Lufthansa sztrájk kártérítés 2026 – Összefoglaló útmutató az utasjogokhoz

A Lufthansa pilótaszakszervezete, a Vereinigung Cockpit (VC) újabb, 48 órás munkabeszüntetést hirdetett, amely megbéníthatja a légitársaság forgalmát 2026. április 13-án (hétfőn) és április 14-én (kedden).

Mivel a sztrájkot a légitársaság saját személyzete szervezi, az érintett utasok többsége jogosult a fix összegű kártalanításra! Íme minden fontos tudnivaló az áprilisi Lufthansa-sztrájkról.

A legfontosabb infók a Lufthansa sztrájkról:

  • Időpont: 2026. április 13. (hétfő) 00:01 – április 14. (kedd) 23:59.
  • Érintett légitársaságok: Lufthansa és Lufthansa CityLine járatok.
  • Budapesti hatás: A frankfurti és müncheni járatok jelentős részét törölték, de fennakadások lehetnek az átszálló utasoknál is.

Illusztráció a Lufthansa 2026. április 13-14-i pilótasztrájkjáról szóló tájékoztatóhoz, Lufthansa Airbus A320 a levegőben repül.Kik sztrájkolnak és miért?

A sztrájkot a német pilótákat tömörítő Vereinigung Cockpit (VC) szakszervezet hirdette meg, „Lufthansa és a Lufthansa Cargo pilótáinak nyugdíjrendszerével kapcsolatos, hosszú ideje tartó, eredménytelen tárgyalásokból ered”, mely vita már alig két hónapja és egy hónapja is szinte teljes leállást jelentett a Lufthansánál.

Miért jár ezért pénz?

Bár a légitársaságok gyakran próbálnak „rendkívüli körülményre” (vis maior) hivatkozni, az Európai Unió Bíróságának ítéletei alapján a saját munkavállalók sztrájkja nem mentesíti a céget a fizetési kötelezettség alól. Mivel a pilóták munkabeszüntetése a munkáltató és a szakszervezet közötti bérvitára vezethető vissza, ez a légitársaság belső működési körébe tartozik.

Az EU 261/2004 rendelet szerint a távolságtól függően az alábbi kártalanítás járhat személyenként:

  • 250 € (1500 km alatti út, pl. Budapest–München vagy Budapest–Frankfurt);
  • 400 € (1500–3500 km közötti út);
  • 600 € (3500 km feletti út, pl. tengerentúli átszállásos járatok).

Mi a teendőd, ha törölték a járatodat?

  1. Ne fogadd el az „ingyen” átfoglalást kártérítés nélkül: A Lufthansa felajánlhat ingyenes átfoglalást vagy vasúti utalványt (Deutsche Bahn), de ezek elfogadása nem jelenti azt, hogy lemondasz a kártérítésről!
  2. Figyeld az értesítéseket: A légitársaság szerint április 12. (vasárnap) reggelig minden érintettet értesítettek.
  3. Ellátáshoz való jog: Ha a repülőtéren várakozol, a légitársaságnak ételt, italt, szükség esetén pedig szállást és transzfert kell biztosítania. Ha ezt nem teszik meg, őrizd meg a saját költéseidről szóló számlákat!

Hogyan kaphatod meg a kártérítést?

A légitársaságok ritkán fizetnek önként a sztrájkok után, gyakran bonyolult jogi érveléssel próbálják elutasítani az igényeket. Mi a Késett a gépem csapatánál pontosan ismerjük a Lufthansa érvelési technikáit és a legfrissebb bírósági ítéleteket.

Segítségre van szükséged jogaid érvényesítéséhez? Keress minket és kollégáink hamarosan felveszik Veled a kapcsolatot!

A törölt járatok listája

⚠️ Fontos! Ha a te járatod is szerepel a listán, az EU 261/2004 rendelete alapján nemcsak átfoglalás, hanem akár 600 euró kártérítés is megillethet, mivel a pilóták sztrájkja a légitársaság felelősségi körébe tartozik.

Frankfurtból induló vagy oda érkező, érintett járatok, 2026. április 13-án (hétfő) a következők:

  • Lufthansa törölte a 5:55-kor induló, LH 1343 számú Budapest (BUD) – Frankfurt (FRA) járatát.
  • Lufthansa törölte a 9:20-kor induló, LH 1336 számú Frankfurt (FRA) – Budapest (BUD) járatát.
  • Lufthansa törölte a 11:55-kor induló, LH 1338 számú Frankfurt (FRA) – Budapest (BUD) járatát.
  • Lufthansa törölte a 11:45-kor induló, LH 1337 számú Budapest (BUD) – Frankfurt (FRA) járatát.
  • Lufthansa törölte a 14:10-kor induló, LH 1339 számú Budapest (BUD) – Frankfurt (FRA) járatát.
  • Lufthansa törölte a 17:00-kor induló, LH 1340 számú Frankfurt (FRA) – Budapest (BUD) járatát.
  • Lufthansa törölte a 19:35-kor induló, LH 1341 számú Budapest (BUD) – Frankfurt (FRA) járatát.
  • Lufthansa törölte a 22:05-kor induló, LH 1342 számú Frankfurt (FRA) – Budapest (BUD) járatát.

Münchenből induló vagy oda érkező, érintett járatok, 2026. április 13-án (hétfő) a következők:

  • Lufthansa törölte a 6:00-kor induló, LH 1683 számú Budapest (BUD) – München (MUC) járatát.
  • Lufthansa törölte a 7:15-kor induló, LH 1684 számú München (MUC) – Budapest (BUD) járatát.
  • Lufthansa törölte a 9:10-kor induló, LH 1685 számú Budapest (BUD) – München (MUC) járatát.
  • Lufthansa törölte a 11:20-kor induló, LH 1676 számú München (MUC) – Budapest (BUD) járatát.
  • Lufthansa törölte a 13:20-kor induló, LH 1677 számú Budapest (BUD) – München (MUC) járatát.
  • Lufthansa törölte a 15:35-kor induló, LH 1678 számú München (MUC) – Budapest (BUD) járatát.
  • Lufthansa törölte a 17:30-kor induló, LH 1679 számú Budapest (BUD) – München (MUC) járatát.
  • Lufthansa törölte a 22:15-kor induló, LH 1682 számú München (MUC) – Budapest (BUD) járatát.

Frankfurtból induló vagy oda érkező, érintett járatok, 2026. április 14-én (kedd) a következők:

  • Lufthansa törölte a 5:55-kor induló, LH 1343 számú Budapest (BUD) – Frankfurt (FRA) járatát.
  • Lufthansa törölte a 7:15-kor induló, LH 1334 számú Frankfurt (FRA) – Budapest (BUD) járatát.
  • Lufthansa törölte a 9:35-kor induló, LH 1335 számú Budapest (BUD) – Frankfurt (FRA) járatát.
  • Lufthansa törölte a 9:25-kor induló, LH 1336 számú Frankfurt (FRA) – Budapest (BUD) járatát.
  • Lufthansa törölte a 11:40-kor induló, LH 1337 számú Budapest (BUD) – Frankfurt (FRA) járatát.
  • Lufthansa törölte a 22:15-kor induló, LH 1342 számú Frankfurt (FRA) – Budapest (BUD) járatát.

Münchenből induló vagy oda érkező, érintett járatok, 2026. április 14-én (kedd) a következők:

  • Lufthansa törölte a 6:00-kor induló, LH 1683 számú Budapest (BUD) – München (MUC) járatát.
  • Lufthansa törölte a 11:20-kor induló, LH 1676 számú München (MUC) – Budapest (BUD) járatát.
  • Lufthansa törölte a 13:20-kor induló, LH 1677 számú Budapest (BUD) – München (MUC) járatát.
  • Lufthansa törölte a 15:35-kor induló, LH 1678 számú München (MUC) – Budapest (BUD) járatát.
  • Lufthansa törölte a 17:30-kor induló, LH 1679 számú Budapest (BUD) – München (MUC) járatát.
  • Lufthansa törölte a 22:15-kor induló, LH 1682 számú München (MUC) – Budapest (BUD) járatát.

Választás 2026: Ne engedd, hogy repülőgéped törlése elvegye a szavazatod!

A 2026-os országgyűlési választások idején sok magyar kel útra a világ minden tájáról, hogy vasárnap, április 12-én itthon adhassák le szavazatukat. Azonban az ünnepi szezon utáni forgalom és a közelmúltbeli sztrájkok (például a Lufthansa alkalmazottak munkabeszüntetése) sokakban felvetik a kérdést: mi történik, ha a gép késése vagy törlése miatt nem érek oda az urnákhoz?

Segítünk tisztázni, milyen jogaid vannak, ha a hazaút során akadályokba ütközöl, és hogyan érvényesítheted a kártérítési igényedet.

Versenyfutás az idővel – mit mond a jog?

Bár az EU 261/2004 rendelet nem ismer olyat, hogy „szavazáshoz való jog megsértése miatti kártérítés”, a standard utasjogok ilyenkor is teljes erővel védenek. Ha a járatodat törlik, vagy több mint 3 órát késik:

  1. Azonnali átfoglalás: Kérheted, hogy a lehető leggyorsabb útvonalon juttassanak haza. Ha ez egy másik légitársasággal vagy akár vonattal valósítható meg, a légitársaságnak kötelessége ezt felajánlani vagy megtéríteni.
  2. Kártalanítás összege: A távolságtól függően 250, 400 vagy 600 euró kártérítés jár személyenként, amennyiben a hiba a légitársaság hatáskörébe tartozott (pl. személyzethiány, műszaki hiba vagy sztrájk).
  3. Gondoskodás: A várakozás ideje alatt étkezés és frissítő jár, szükség esetén pedig szállás és transzfer.

Illusztráció: Hazatérő magyar választók nézik a budapesti panorámát a Parlamenttel és a Lánchíddal a Gellért-hegyről a 2026-os választások idején, egy nagy magyar zászló mellett.

Mi a teendő, ha a választás napján ragadsz a reptéren?

Ha látod, hogy a késés miatt veszélybe kerül a vasárnapi szavazásod:

  • Légy résen: Fokozottan figyeld a repülőterek és a légitársaságok forgalmát és persze a légitársaság applikációját is.
  • Ne fogadj el bármit: Ha felajánlanak egy hétfői járatot, de te vasárnap délig haza akarsz érni, jelezd, hogy ez neked nem felel meg, és keress alternatívát velük közösen.

Fontos: A választási részvétel nem „rendkívüli kár”, így plusz kártérítést nem ítélnek meg érte, de a fix összegű 250-600 euró kártalanítás jelentős vigasz lehet a pórul járt utasoknak.

Bármilyen messziről is érkezel, ne engedd, hogy a kilométerek vagy a menetrendi nehézségek döntsenek helyetted!

Segítségre van szükséged kártérítési jogaid érvényesítéséhez? Ha a hazautazásod során problémád adódott, töltsd ki kérdőívünket, és segítünk a kártérítés érvényesítésében!