⚠️⚠️ Ismét csak október első két hetét érintik a Ryanair járattörlései, vagyis október 8-ig takarította a menetrendjét az ír low-cost légitársaság – így szinte biztosan várhatók további törlések októberre a
⚠️⚠️ Egyelőre csak október első két hetét érintik a járattörlések, vagyis október 8-ig kezdte el kitakarítani a menetrendjét az ír low-cost légitársaság – vagyis szinte biztosan várhatók további törlések a következő
Az egyre romló koronavírus fertőzöttségi adatok miatt a hivatalos járványügyi besorolás alapján péntektől Spanyolország átkerül a zöld országok közül a sárga országok közé! Ennek megfelelően az onnan érkezők kötelező otthoni
Az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított Görögországgal és Olaszországgal szemben az utasjogok védelmére vonatkozó uniós szabályok megsértése miatt. Görögország és Olaszország is olyan intézkedéseket hozott, amelyek nem felelnek meg a légi utasok jogaira (261/2004/EK
A Mirror értesülései szerint spanyol kormány 17 légitársaság ellen indít jogi eljárást a koronavírus miatt történt járattörlések és az elmaradt jegyár-visszatérítések miatt. A spanyol Fogyasztóvédelmi Minisztérium szerint az érintett légitársaságok
Az Európai Bizottság legfrissebb útmutatója ugyan kéri az utasokat, hogy fontolják meg, hogy csak utazási utalványt kérnek a légitársaságtól, azonban mindemellett megerősíti a jogukat, mely szerint az utas jogosult a
Múlt héten csütörtökön az Európai Unió 12 tagállama kérte az Európai Bizottságot, hogy hivatalosan engedélyezze a koronavírus járvány miatt törölt járatok árainak visszatérítésének felfüggesztését. Bár a tervezettel szemben már megjelenésének
Az Európai Unió 12 tagállama kérte az Európai Bizottságot, hogy hivatalosan engedélyezze a koronavírus járvány miatt törölt járatok árainak visszatérítésének felfüggesztését. Adina Vălean az EU közlekedési biztosa, az Euronews-nak elmondta:
Továbbra is érvényben marad a Légi utasok jogait szabályozó EU 261/2004-es EU rendelet, amely egységesen szabályozza a légitársaságok kötelezettségeit az utasok felé járatkésések és járattörlések esetén. Adina Valean, az Európai
A jegyár visszajár! A jelenleg hatályos, légi utasok jogait szabályozó Európai Uniós rendelet alapján (EU 261/2004) járattörlés esetén a légitársaság köteles a „a jegy árának a vételi ár szerinti visszatérítése
Az utóbbi napok eseményei, a koronavírus terjedése miatt egyre több légitársaság kezdett jelentős törlésekbe, járatösszevonások történnek és hatósági intézkedések miatt is függesztenek fel járatokat. Fontos tudni azonban, hogy a Légi
Röviden: a korona vírus terjedése és az ebből adódó hatósági utazási korlátozás a légitársaság szempontjából rendkívüli körülménynek minősül, így kártérítésre sajnos nem vagy jogosult. De, a légi utasok jogait biztosító