ℹ️ A jelenlegi menetrend szerint december 7. és január 12. között ismét közvetlenül elérhető lesz Budapestről New York: a jelenlegi tervek szerint a LOT Polish Airlines Boeing 787 Dreamlinere hetente négyszer fog
A Tanács felülvizsgálta azon harmadik országok jegyzékét, amelyek esetében fel lehet oldani az utazási korlátozásokat A Tanács az EU-ba irányuló, nem alapvetően szükséges utazások ideiglenes korlátozásának fokozatos feloldásáról szóló ajánlás
🇮🇹🚷 Több olasz tartományban is éjszakai kijárási tilalom lép életbe a héten, amely érinti Milánó, Nápoly és Róma városát is, vagyis közel húszmillió embert. 📈⛔ Piemontéban, Szardínián és Szicíliában is további korlátozások
2020.10.21-én a Ryanair FR 8414 számú Párizs-Beauvais (BVA) – Budapest (BUD) járata a tervezett 14:15helyett közel négy órás késéssel, 18:02-ra érkezett meg Budapestre. Ha Ön a gépen utazott, és szeretne
🚦Nincs meglepetés: Magyarország piros lett az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) térképén. 🇪🇺 Az Európai Unió Tanácsa a napokban fogadta el Unión belüli utazásokra vonatkozó ajánlást, amely szerint az uniós
A Ryanair tegnapi bejelentése után, miszerint jelentősen csökkentik a téli kapacitásukat, a Ryanair rengeteg Budapestről induló járatát törölte a mai napon. A közel 50 tervezett célpontból – a jelenlegi tervek
A koronavírus terjedése és a fennálló utazási korlátozások miatt a Ryanair bezárja a Corkban, Shannonban és Toulouse-ban található bázisait és jelentősen csökkenti járatai számát is: a jelenlegi tervek szerint a
Az Európai Unió Tanácsának sajtóközleménye A Tanács ajánlást fogadott el a Covid19-világjárványra való reagálás keretében a szabad mozgás korlátozására vonatkozó összehangolt megközelítésről. A Tanács célja, hogy ezzel az ajánlással elejét
⁉️ Nem repül sehova, mégis tele van a repülőgép? ✈️ A Singapore Airlines megoldotta! Az ötcsillagos légitársaság étkezést és filmnézést kínál „utasainak” – repülést azonban nem, mégis pillanatok alatt elfogytak a jegyek az egyébként
🇭🇺✈️ Orbán Viktor már évek óta magyar tulajdonban szeretné látni a budapesti repülőteret és most úgy tűnik, hogy konkrét lépés is történt az ügyben: a Bloomberg értesülései szerint egy magyar
mondta egy EU-s diplomata a Politicónak arról a javaslatról, amely egységes keretek között szabályozná a schengeni övezeten belüli utazásokat. Az Európai Unió tagállamainak nagykövetei még szerdán tanácskoztak az összehangolt utazási
😲😲😲 77 milliárd dollár! Ennyi készpénzt veszíthetnek a légitársaságok a második félév során. 💲💲💲 Az állami mentőcsomagoknak köszönhetően eddig azonban idén „mindössze” 46 légitársaság fejezte be a működését és