A koronavírus terjedése és a fennálló utazási korlátozások miatt a Ryanair bezárja a Corkban, Shannonban és Toulouse-ban található bázisait és jelentősen csökkenti járatai számát is: a jelenlegi tervek szerint a tavalyi kapacitást 60%-kal csökkentik a téi szezonra (és az igazság az, hogy ha nem változik a helyzet, akkor további csökkenés várható). Az ír low-cost társaság vezetése arra számít, hogy az éves utasforgalmuk 38 millió utas lesz, a tavalyi 152 millióval szemben.
Michael O’Leary, a Ryanair vezérigazgatója elmondta: „Szeptemberben és októberben tovább növeltük kapacitásainkat, hogy alkalmazkodjunk mind a piaci viszonyokhoz, mind a változó kormányzati korlátozásokhoz, azzal a céllal, hogy fenntartsuk járataink 70% -os töltöttségét, amely lehetővé teszi számunkra, hogy a lehető legközelebb álljunk a megtérüléshez és minimalizáljuk a veszteséget. Addig is sürgetjük az összes EU-kormányt, hogy azonnal és maradéktalanul fogadják el az EU Bizottsága jelzőlámparendszerét, amely lehetővé teszi az EU-államok közötti, regionális alapon történő biztonságos légi közlekedés folytatását (hibás utazási korlátozások nélkül) az érintett országok és régiók számára”.
Törölte a járatod a Ryanair és nem jutsz a pénzedhez? Keress minket és segítünk!






