Megjelent a rendelet: szigorodik a Magyarországra való belépés!

Orbán Viktor már pénteken említette, hogy szigorítást lát szükségesnek az üzleti utasoknak Magyarországra való belépésével és a magyar állampolgároknak a hazatérésével kapcsolatosan. A szombat éjjel megjelent Magyar Közlönyben ki is hirdették a miniszterelnök által előre jelzett korlátozásokat:

  • Amennyiben magyar állampolgár üzleti útról tér vissza az Európai Unión és az Királyságon és Uniós tagjelölt országon kívülről, akkor nem illetik meg az üzleti utasoknak szóló kedvezmények, vagyis hazatérése után kötelező karantén vár rá, amelyből csak két darab negatív PCR teszt vagy 10 nap eltelte után szabadulhat.
  • Nem az Európai Unió, az vagy Uniós tagjelölt országok állampolgárai üzleti célból nem léphetnek be Magyarországra.
  • A jogszabály szerint a Külügyminiszter további országokból enyhítheti a belépés szabályait.

 

A módosítás 2021. március elsejétől hatályos.

 

A miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádióban elmondta: „Azt kértem az Operatív Törzstől, hogy dolgozzanak ki nagyon szigorú utazási szabályokat. Az üzletembereknek is meg kell érteniük – mert erre hivatkozva lehet utazni és a magyar okosba’ kitalálja, hogy ő végül is üzleti tevékenységet végez – (…) tehát mindenképpen az Európán kívüli, akár üzleti célú utazásokat is radikálisan korlátozni kell.” Indoklásul Orbán Viktor kijelentette: „Ha most kiengedjük az embereket Afrikába – ők kimennek, mert most olcsó – és hazahozzák a sokkal gyorsabban terjedő vírus mutáns fajtákat”.

Angela Merkel: még a nyár előtt bevezethetik az Unióban a vakcinaigazolványt

A Portfolio cikke szerint Az Európa Tanács csütörtök esti konferenciája után Angela Merkel német kancellár kijelentette: minden tagország egyetértett, hogy szükség van digitális oltási igazolványra”.

 

Charles Michel, az elnöke szerint az EU tagországai nemzeti szinten fogják bevezetni a vakcinaigazolványt, de ezek az igazolványok az egész Unióban érvényesek lesznek, melyek segíteni fogják az Unión belüli utazást is – egyelőre azonban egyezetni kell az adatvédelmi aggályokról és meg kell teremtetni az informatikai hátterét is a bevezetésre kerülő rendszernek.

 

Fontos megjegyezni, hogy a 24.hu értesülései szerint több tagállam sem támogatja a rendszert, mivel véleményük szerint ez maga az intézményesített diszkrimináció, így egyelőre semmilyen döntés nem született az igazolvánnyal igénybe vehető utazási kedvezményekről.

 

A vakcinaútlevéllel kapcsolatos döntések elhalasztásának eredményeként a következő hetekben tehát a tagállamok továbbra is saját hatáskörben határozzák meg azt, hogy a beoltott személyek számára milyen utazási és karanténkedvezményeket adnak. Az elmúlt napokban Románia és Szlovénia is bejelentette, hogy a ellen beoltott utasok karanténkötelezettség nélkül léphetnek be az országukba. Hasonló döntést hozott például Izland és is, azonban ők nem fogadják el az Unióban nem jóváhagyott (jellemzően orosz és kínai) vakcinákat.

Utazás, vakcina, karantén…

Mint az várható volt, egyre több ország mentesíti a karanténkötelezettség alól a ellen beoltott személyeket. Miközben szomszédaink közül korábban már Szlovénia (frissítés: is csak az Európai Unióban bejegyzett vakcinával beoltott személyek számára biztosítja a karanténmentességet) és Románia is megtette ezt a lépést, most további országok csatlakoztak a kedvezményeket biztosító államokhoz.

 

Lengyelország február 23-án szigorított, mely alapján az országba karanténkötelezettség nélkül csak 48 óránál nem régebbi PCR teszttel, vagy az Európai Unióban jóváhagyott vakcinával (amelyek jelenleg a Pfizer-Biontech, Moderna, oltások) beoltott személyek léphetnek be.

 

Izlandon – az Okosutas híre szerint – szintén hasonló szabályozás van érvényben, vagyis az orosz (Szputnyik V) és a kínai (például Sinopharm) vakcinák ott sem mentesítenek a kötelező karantén és a PCR tesztek alól.

 

Bár valószínűleg, több, orosz és kínai turistákat váró ország is el fogja fogadni az ezekből az országokból származó vakcinákat, de már most látszik, hogy még az Unión belül sincs egységes álláspont az oltásokkal és az ezekkel kapcsolatos utazási könnyítésekkel kapcsolatban. És bár nagyon jó lenne, ha az Európai Unióban létrejönne egy egységes szabályozás, de annak fényében, hogy az utazási korlátozásokkal kapcsolatban sem született semmilyen kötelező és egységes döntés, így sajnos ez a vakcinákkal kapcsolatban sem várható.

Heteken belül jöhet a digitális egészségügyi útlevél!

Az IATA tájékoztatása szerint heteken belül bevezetésre kerülhet a digitális IATA Travel Pass, amely segít az légiutasoknak a tesztek vagy a -19 oltások igazolt tanúsítványainak tárolásában és kezelésében.

 

Vinoop Goel, az IATA repülőterekért és külkapcsolatokért felelős igazgatója szerint „Az igazolvány elengedhetetlen a légi utazások újraindításához, mivel sok országban továbbra is kötelező karantén, vagy egyéb, szigorú korlátozások vannak érvényben.

 

A BBC szerint az IATA Travel Pass IOS és Android platformokon érhető el, és várhatóan az utasok számára ingyenesen áll rendelkezésre. A Travel Pass-t elsőként a Singapore Airlines kezdte tesztelni még 2020 decemberében, azóta pedig az Etihad, az Emirates, a Qatar Airways, az Air New Zealand is használni kezdte a rendszert, így várhatóan az igazolvány bevezetésének időpontjára már problémamentes működés várható.

 

Mint korábban is írtuk, a Travel Pass rendszernek négy eleme lesz:

  • Az egészségügyi követelmények nyilvántartása lehetővé teszi az utasok számára, hogy információkat találjanak az utazásukkal, a teszteléssel és az oltásigényekkel kapcsolatban.
  • Rendelkezik vizsgálati és oltási központok nyilvántartásával, amelyek megfelelnek a célország által előírt szabályoknak.
  • Lehetővé teszi a tesztlaboratóriumok számára, hogy biztonságosan elküldhessék a teszt eredményeit vagy az oltási tanúsítványokat az utasoknak.
  • Rendelkezik a Travel Pass mobilalkalmazással, amelyet az utazók útlevelük és teszt eredményeik digitális változatának tárolására használnak. Az utazók megoszthatják ezeket az eredményeket a célállomás légitársaságával és hatóságaival is.

#kesettagepem

A bejegyzés a BBC cikke alapján készült, via Telex.

A Wizz Air és a visszatérítések

💰💰💰 A hír, amely senkit nem lepett meg: tavaly 3000 százalékkal nőtt a visszatérítési kérelmek száma a Wizz Air-nél.
‼️ A foglalások hatékonyabb kezelése, a visszatérítések gyorsabb ügyintézése érdekében a légitársaság „továbbra is a közvetlen wizzair.com oldalon történő foglalásra, vagy a légitársaság mobilalkalmazásán keresztüli foglalásra ösztönzi az utasokat.”
ℹ️👉 Az elmúlt évben tapasztaltak alapján mi is tanácsoljuk, nem csak a Wizz Airre vonatkozóan: ha lehetséges, akkor közvetlenül a légitársaságnál vásároljátok meg a jegyeiteket, ezáltal rengeteg kellemetlenségtől kímélhetitek meg magatokat!
#kesettagepem

Megvannak a részletek a vakcinaigazolványról!

ℹ️🇭🇺 Péntek éjjel megjelent a Magyar Közlönyben a rendelet a COVID vakcinaigazolványról, amely több, fontos információt is tartalmaz:
👉 a bankkártya formátumú igazolványt a beoltottak és a regisztrált gyógyultak részére ingyenesen és automatikusan fogják postázni.
👉 akik önköltségen (ennek ára 11 ezer forint) készíttetnek ellenanyag vizsgálatot, azok 3000 forintért kérhetik a kártya kiállítását, amely négy hónapig lesz érvényes.
👉 az igazolványon szerepelni fog az oltás időpontja és az oltóanyag típusa.
👉 a kártyát ki fogja egészíteni egy telefonos alkalmazás, amely szintén hivatalos igazolásnak minősül.
👉 bár az oltási igazolvánnyal rendelkezők számára járó utazási kedvezményekről még nem esett szó, de az igazolvány tartalmazni fogja az útlevélszámot is.
❗ További részleteket a Telex cikkében találhattok: https://telex.hu/…/a-vakcinaigazolvanynak-nem-lesz…

Budapest, február

A COVID helyzet továbbra sem javul, ezért a továbbra is szigorú utazási korlátozások miatt a február sem alakul rózsásan a budapesti Liszt Ferenc Repülőtéren.

Sajnos továbbra sem jár Budapestre a British Airways Londonból (LHR), az Air France Párizsból (CDG), a Lufthansa Münchenből (MUC), a Swiss Zürichből (ZRH) és a Brussels Airlines továbbra is szünetelteti brüsszeli (BRU) járatát.

 

És hogy mi a választék?

Aeroflot – Moszkva (SVO)

Easyjet – Bázel (BSL), Genf (GVA)

Egyptair – Kairó (CAI) , Hurghada (HRG)

Emirates – Dubaj (DXB)

Eurowings – Düsseldorf (DUS)

Finnair – Helsinki (HEL)

KLM– Amszterdam (AMS)

LOT – Szöul (ICN), Varsó (WAW)

Lufthansa – Frankfurt (FRA)

Qatar Airways – Doha (DOH)

Turkish Airlines – Isztambul (IST)

Ryanair – Dublin (DUB), Manchester (MAN), London-Stansted (STN)

Wizz Air – Abu-Dhabi (AUH) /Dubaj (DXB), Eindhoven (EIN), London-Luton (LTN), Stockholm-Skavsta (NYO), Párizs (ORY)

Vagyis a jelenlegi tervek szerint 13 légitársaság által, 21 város lesz elérhető közvetlenül Budapestről, ráadásul további törlések is előfordulhatnak a járványhelyzet további romlása esetén.

Fontos tudni, hogy járattörlés esetén (az esetleges kártalanításon túl) visszajár a kifizetett jegy ára, a fizetéssel azonos módon – vagyis az utas nem köteles elfogadni az utazási vouchert, ha pénzért vette a jegyet. Nem boldogulsz a légitársasággal, mert a koronavírus járványra hivatkozva nem akarja visszaadni a pénzed? Keress minket, segítünk!

ℹ️ (A lista a Budapest Airport közleménye és a légitársaságok honlapjain található menetrendi adatok alapján készült, 2021. feburár 10-én) #kesettagepem

Ausztria szigorít!

🇦🇹 Ausztria az ingázók számára is kötelezővé teszi az egy hétnél nem régebbi, negatív PCR teszt meglétét és az előzetes regisztrációt is, amely kötelezettség február 10-től lép életbe.
‼️ A többi, Ausztriába beutazó személynek 72 óránál nem régebbi, negatív PCR teszttel kell rendelkeznie, amely az érkezést követően még 24 órán belül pótolható.
ℹ️ Az osztrák online regisztrációs adatlap itt érhető el: https://www.oesterreich.gv.at/…/pre-travel-clearance.html

Közel 250 millió forint fogyasztóvédelmi bírság 2020-ban a légitársaságoknak!

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleménye alapján „a különböző ügytípusok közül a teljes éves bírság mennyiségének közel negyedét kitevő szankciókat a légiutasok jogainak megsértése miatt szabták ki tavaly. Az egyik megbüntetett légitársaság járata közel négy órás késése ellenére sem adott megfelelő tájékoztatást és nem biztosított ellátást utasainak. A koronavírus-járvány miatti járattörléseket követően számos esetben maradt el a jegyárak 7 napon belüli visszatérítése, a folyamat gyakran 60 napig vagy még hosszabb ideig tartott. Efféle mulasztásaik miatt összesen több mint 239 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabtak ki légitársaságokra 2020-ban.”

 

Segítségre van szükséged, mert nem fizeti ki a légitársaság nem tartja be a légi utasok jogairól szóló, az Európai Unióban hatályos EU 261/2004-es jogszabályt és nem fizeti ki a pénzed? Keress minket, segítünk! #kesettagepem

Nincs döntés a COVID ellen beoltott személyek utazási kedvezményeiről!

A várakozásokkal ellentétben az Európai Unió államfőinek péntek esti csúcstalálkozóján nem született döntés a koronavírus ellen védettséget szerzett utasokkal szembeni korlátozások enyhítéséről, bár Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth Rádióban elmondta: bár a vakcinaútlevél szükségességéről és az ezzel járó előnyökről, de egyelőre Magyarországon nem aktuális a kérdés.

 

Fontos azonban, hogy az Uniós csúcson döntés született arról, hogy vasárnaptól csak negatív COVID teszttel lehet csak beutazni az Európai Unióba, amennyiben nem létfontosságú utazásról van szó.

 

Ursula Von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerint a határok lezárása nem megfelelő eljárás a vírus megfékezésére, ezért célzott intézkedéseket javasolt, például a járványhelyzetet mutató térkép színkódjai között egy újabb – sötétvörössel jelölt – kockázati kategória bevezetését, ami azokat a térségeket jelezné, ahol kiugróan magas a fertőzöttek száma. Javaslatuk szerint kötelező teszt és karantén várna azokra, akik el akarnak hagyni egy ilyen területet.

 

Belgium már korábban bejelentette, hogy önállóan kívánja bevezetni a nem alapvető utazások tilalmát, ha a csütörtök esti európai csúcstalálkozón nem születik EU-szintű megállapodás, melyről péntek délután dönt a belga kormány.

 

Vasárnaptól Franciaország is szigorít, uniós állampolgárokat is csak 72 óránál nem régebbi, negatív PCR-teszttel engedi be, kivéve, ha kereskedelmi vagy üzleti céllal érkeznek.

 

#kesettagepem