A közlekedési miniszterek csütörtökön politikai megállapodásra jutottak a légi utasok jogairól és a légitársaságok felelősségéről szóló rendeletek felülvizsgálatáról. Az új keretrendszer célja, hogy egyszerűbb és világosabb szabályokat hozzon létre a légi utasok számára, miközben
A kormány a múlt héten döntött egy új gyorsvasúti kapcsolat kiépítéséről a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér és a Nyugati pályaudvar között, továbbá egy új cargo repülőtér építéséről. Mindkét beruházás koncessziós
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) országos témavizsgálatot indított a légiutasokat megillető fogyasztói jogok érvényesülésének ellenőrzésére. A kezdeményezés célja, hogy az utasok nagyobb biztonságban és kiszámíthatóbban vehessék igénybe a
Rengeteg járat törlése és késése várható szerdán (április 9.), mivel a görög légiforgalmi irányítók csatlakoznak a Görögországban tartott, újabb 24 órás általános sztrájkhoz. A szakszervezetek tagjai országszerte beszüntetik a munkát
Mi történt? „A repülőteret ellátó elektromos alállomáson keletkezett tűz miatt a Heathrow repülőtéren jelentős áramkimaradás van” – írta a repülőtér az X-en. Meddig tart zárva? A jelenlegi információk alapján Heathrow
A ver.di, német munkavállalói érdekképviselet felhívására hétfőn (2025. március 10-én) sztrájkba lépnek a földi kiszolgálásban dolgozók tizenhárom német repülőtéren, így jelentős fennakadások és törlések várhatóak a hétfői forgalomban. A munkabeszüntetéssel
Általános sztrájk és országos tüntetések lesznek pénteken (február 28-án) Görögországban, melynek során munkabeszüntetést hirdettek a légiforgalmi irányítók is, de országosan leáll a vonat- és hajóközlekedés is és országosan rengeteg településen
A ver.di, német munkavállalói érdekképviselet felhívására két napos munkabeszüntetésre kerül sor 2025. február 27-én csütörtökön 0:00-tól február 28-án (péntek) 24:00-ig a müncheni repülőtéren. A sztrájk jelentősen érinti az erre a
Friss adatok érhetőek el! Ez a cikk a 2024-es rangsort tartalmazza. Megérkezett a legfrissebb elemzésünk: Európa legforgalmasabb repülőterei 2025-ben. Nincs meglepetés: 2024-ben ismét London-Heathrow lett Európa legforgalmasabb repülőtere! A Wikipedia,
2024-ben a Nemzetgazdasági Minisztérium az új ügyvezető kinevezésével megkezdte a Debrecen Nemzetközi Repülőtér átfogó fejlesztési stratégiájának megvalósítását, melynek szerves részét képezik a járatfejlesztések. A munka eredményeképp a Wizz Air a
2,6 milliárd dollár, vagyis 988.000.000.000,- forint* – ennyi volt az Emirates nyeresége a 2024. április 1-től szeptember 30-ig tartó időszakban. A dubaji központú légitársaság gyorsjelentése szerint ezalatt több, mint 26,9
315,2 millió euró, vagyis 128.601.600.000,- forint* – ennyi volt a Wizz Air nyeresége a 2024. április 1-től szeptember 30-ig tartó időszakban. A low-cost légitársaság gyorsjelentése szerint ezalatt több, mint 33