Felhőszakadás a Budapest Airporton!

A Budapest Airportot sem kímélte a 2022. június 9-i, csütörtöki felhőszakadás! Tájékoztatásuk szerint a repülőtér környezetében is heves zivatar tombolt, amelynek epicentruma éppen a repülőtér felett volt. A hatalmas esőzés miatt először a 2-es futópályát (13L/31R) 15:50 és 16:20 között, majd az egyes futópályát (13R/31L) is le kellett zárni 16:10 és 16:25 között, mivel a felület alkalmatlan volt a le- és felszállásra. A kedvezőtlen időjárási körülmények miatt 12 járat a légtérben várakozott a leszállásra, több járat pedig kitérő repülőtéren landolt:

  • Az Easyjet U2 3853 számú, Párizs (CDG) – Budapest (BUD) járata Bécsben (VIE),
  • A Ryanair FR 8445 számú, London-Stansted (STN) – Budapest (BUD) járata Pozsonyban (BTS),
  • A Wizz Air W6 2270 számú, Bázel (BSL) – Budapest (BUD) járata pedig Debrecenben (DEB) szállt le.

A rendkívüli időjárási körülmények vis maiornak minősülnek a légitársaságok szempontjából, amelyek így nem kötelesek megfizetni a Légi Utasok Jogait szabályozó rendelet alapján meghatározott, akár 600 euró összegű kártalanítást. Fontos azonban kiemelni, hogy ez nem érinti az utasok ellátáshoz fűződő jogait: ennek értelmében a légitársaságok kötelesek gondoskodni frissítőkről (étel-ital), valamint az utasok eredeti célpontjukra való eljutásáról. Amennyiben mindezt nem teszik meg, akkor utólag (számla vagy blokk ellenében) kötelesek megtéríteni az utasok felmerült költségeit.

Segítségre van szükséged jogaid érvényesítéséhez? Keress minket és kollégáink hamarosan felveszik Veled a kapcsolatot!

Sztrájk Párizsban!

Sztrájkolnak a Charles de Gaulle (CDG) repülőtér munkatársai 2022. június 9-én, csütörtökön. A reggel 7 és 14 óra között megtartott miatt a repülőtéren 100 járatot töröltek, amely a járatok negyedét jelenti.

 

A repülőtéri szakszervezetek egységes, 300 eurós béremelést szeretnének elérni, a megélhetési költségek gyors növekedésére hivatkozva.

 

A ellenére az Air France és az Easyjet nem törölte a Párizs (CDG) és Budapest (BUD) közötti járatait, de az esetében az átszállással érintett járatok törlésre kerülhetnek. Mivel további repülőtereit (ORY, BVA) nem érinti a munkabeszüntetés, ezért a Wizz Air és a Ryanair járatait nem érinti repülőtéri alkalmazottak sztrájkja.

 

A repülőtéri dolgozók sztrájkja rendkívüli körülménynek minősülnek a légitársaságok szempontjából, amelyek így nem kötelesek megfizetni a Légi Utasok Jogait szabályozó rendelet alapján meghatározott, akár 600 euró összegű kártalanításra. Fontos azonban kiemelni, hogy ez nem érinti az utasok ellátáshoz és átfoglaláshoz, vagy visszatérítéshez fűződő jogait: ennek értelmében a törölt járatok utasai jogosultak a fel nem használt repülőjegyük árának visszatérítésére, vagy ingyenes átfoglalásra, emellett pedig – szükség esetén – szállodai ellátásra is jogosultak, illetve étel-ital fogyasztásuk is megtérítésre kerül.

 

Segítségre van szükséged jogaid érvényesítéséhez? Keress minket és kollégáink hamarosan felveszik Veled a kapcsolatot!

Légiirányítók és Ryanair dolgozók sztrájkja Olaszországban!

Jelentős, légiközlekedést érintő sztrájkok lesznek 2022. június 8-án Észak-Olaszországban.

 

Sztrájkolnak a Milánó körzeti légiforgalmi irányítók, amely egyrészt korlátozza a légtér felett áthaladó repülőgépek számát, másrészt fennakadást okoz a milánói (Malpensa – MXP, Linate – LIN és Bergamo – BGY) repülőterek forgalmában is. A sztrájk miatt a Wizz Air törölte a 2022. június 8-án 12:45-kor induló, W6 2333 járatszámú Budapest (BUD) – Milánó (MXP) és a 15:05-kor induló, W6 2334 járatszámú Milánó (MXP) – Budapest (BUD) járatait is. A sztrájk az esti órákra véget ér, így a esti, milánói járatai várhatóan rendben fognak közlekedni.

 

A délelőtti órákban sztrájkolnak a Ryanair olasz munkavállalói is – emiatt rengeteg járatát törölte az ír légitársaság. A délelőtti sztrájk nem érinti a Budapest és Olaszország között közlekedő járatait, még az olasz személyzettel repült reggeli, bergamoi járatok is menetrend szerint repülnek.

 

A légiforgalmi irányítók és a repülőtéri dolgozók sztrájkja rendkívüli körülménynek minősülnek a légitársaságok szempontjából, amelyek így nem kötelesek megfizetni a Légi Utasok Jogait szabályozó alapján meghatározott, akár 600 euró összegű kártalanítást. Fontos azonban kiemelni, hogy ez nem érinti az utasok ellátáshoz és átfoglaláshoz, vagy visszatérítéshez fűződő jogait: ennek értelmében a törölt járatok utasai jogosultak a fel nem használt repülőjegyük árának visszatérítésére, vagy ingyenes átfoglalásra, emellett pedig – szükség esetén – szállodai ellátásra is jogosultak, illetve étel-ital fogyasztásuk is megtérítésre kerül.

 

És ami legalább ugyanilyen fontos: a légitársaság dolgozóinak sztrájkja nem vis maior esemény, vagyis ebben az esetben a légitársaság köteles kifizetni a törölt vagy késett járatok utasainak – az egyébként is járó átfoglaláson vagy visszatérítésen és az ellátáson túl -, a Légi Utasok Jogait szabályozó szerint meghatározott pénzbeli kártalanítást is.

 

Segítségre van szükséged jogaid érvényesítéséhez? Keress minket és kollégáink hamarosan felveszik Veled a kapcsolatot!

Sztrájk Olaszországban!

Általános sztrájkot szervez több olaszországi szakszervezet május 20-án, pénteken! A sztrájkban a légiforgami irányítók és a repülőtéri dolgozók is részt vesznek, amely egyes olaszországi légijáratok törlését vagy jelentős késését eredményheti!

 

A Budapest Airport járatinformációja alapján a sztrájk miatt az Ryanair már törölte bolognai és pisai járatait. Az Ryanair tehát törölte 2022. május 20-án,

  • a 15:05-kor induló, FR 7548 számú Bologna (BLQ) – Budapest (BUD) járatot,
  • a 17:00-kor induló, FR 7549 számú Budapest (BUD) – Bologna (BLQ) járatot,
  • a 15:45-kor induló, FR 5023 számú Budapest (BUD) – Pisa (PSA) járatot,
  • a 17:50-kor induló, FR 5024 számú Pisa (PSA) – Budapest (BUD) járatot.

 

A többi Magyarország és Olaszország között közlekedő járatot egyelőre nem érintik a törlések, azonban ez a sztrájkhelyzet miatt változhat: a legfrissebb hírekhez érdemes figyelni a légitársaság és a repülőterek információs csatornáit.

 

A légiforgalmi irányítók és a repülőtéri dolgozók sztrájkja rendkívüli körülménynek minősülnek a légitársaságok szempontjából, amelyek így nem kötelesek megfizetni a Légi Utasok Jogait szabályozó rendelet alapján meghatározott, akár 600 euró összegű kártalanítást. Fontos azonban kiemelni, hogy ez nem érinti az utasok ellátáshoz és átfoglaláshoz, vagy visszatérítéshez fűződő jogait: ennek értelmében a törölt járatok utasai jogosultak a fel nem használt repülőjegyük árának visszatérítésére, vagy ingyenes átfoglalásra, emellett pedig – szükség esetén – szállodai ellátásra is jogosultak, illetve étel-ital fogyasztásuk is megtérítésre kerül.

 

Segítségre van szükséged jogaid érvényesítéséhez? Keress minket és kollégáink hamarosan felveszik Veled a kapcsolatot!

Káosz jöhet Varsóban! – frissítve

Frissítés: a lengyel kormány és a légiforgalmi irányítók között született megegyezés értelmében, július 10-ig zavartalan lesz a forgalom a lengyel légtérben és a varsói repülőtereken. Az ideiglenes megállapodás értelmében a felek 2022. július 10-ig kaptak határidőt a végleges és részletes munkafeltételek kidolgozására.

 

Drasztikusan csökkenhet a varsói repülőterek forgalma május 1-től, amennyiben nem sikerül megegyezni a légiforgalmi irányítókkal Lengyelországban.

 

A lengyel kormány a munkaidő növelését és a légiirányítók fizetésének csökkentését szeretné elérni, amelyet a PANSA (Lengyel Légiforgalmi Szolgáltatási Ügynökség) munkatársai elfogadhatatlannak tartanak. A tervezettel szemben tömegesen léptek fel a varsói légiforgalmi irányítók, akik közel 90 százaléka a felmondás mellett döntött és felmondási idejét tölti jelenleg is, amely április 30-án jár le.

 

Amennyiben a légiforgalmi irányítók és a lengyel kormány nem tudnak megegyezni, akkor jelentősen csökkenteni kell a fel- és leszálló repülőgépek számát a Varsó-Chopin (WAW) repülőtéren és bezár Varsó-Modlin (WMI) repülőtere, amely a repülőjáratok között drasztikus törlésekhez vezethet. A jelenlegi tervek szerint a lengyel állami légitársaságként működő LOT járatai 75%-át törölheti, a többi, varsói repülőterekre közlekedő légitáraság még súlyosabb korlátozásokra készülhet.

 

A rendkívüli helyzetre felkészülő lengyel kormányrendelet szerint csupán 32 városba közlekedhetnek járatok május 1-től Varsóból, amely gyakorlatilag a LOT szűkített útvonalhálózatát jelenti. A rendelet prioritási sorrendben felsorolta az elérhető repülőtereket: megegyezés hiányában ezek a célpontok maradhatnak meg a varsói Chopin repülőtérről, amely ráadásul május 1-től csak 9:00 és 17:00 között lenne nyitva.

1) London Heathrow (LHR);
2) London – Luton (LTN);
3) London – Stansted (STN);
4) Frankfurt (FRA);
5) New York (JFK);
6) Chicago (ORD);
7) Párizs (CDG);
8) Brüsszel (BRU);
9) Isztambul (IST);
10) Róma (FCO);
11) Amszterdam (AMS);
12) Toronto (YYZ);
13) Dubai (DXB);
14) Szöul-Incheon (ICN);
15) München (MUC);
16) Rzeszów (RZE);
17) Bécs (VIE);
18) Tel Aviv (TLV);
19) Oslo (OSL);
20) Zürich (ZRH);
21) Dublin (DUB);
22) Koppenhága (CPH);
23) Budapest (BUD);
24) Vilnius (VNO);
25) Prága (PRG);
26) Bukarest (OTP);
27) Düsseldorf (DUS)
28) Barcelona (BCN);
29) Lisszabon (LIS);
30) Tbiliszi (TBS);
31) Berlin (BER);
32) Szczecin-Goleniów (SZZ)

 

A Ryanair kedden közölte, hogy panaszt nyújtott be az Európai Bizottságnak a jogszabály miatt, mert úgy véli, hogy a kiemelt célállomások listája tisztességtelenül kedvez a LOT-nak. “A lengyel kormány először rosszul kezelte a varsói légiforgalmi irányítókkal folytatott fizetési vitát, és most teljes figyelmen kívül hagyta a Ryanair utasait, és úgy döntött, hogy megvédi a nem alapvető LOT-útvonalakat a Ryanair kulcsfontosságú útvonalai, például Stockholm és Milánó rovására.” – mondta Michael O’Leary, a Ryanair vezérigazgatója.

A LOT közlése szerint április 30-ig végleges döntéseket kell hozni, addig tudják halasztani a járatok törlését.

 

Fontos tudni, hogy a Légi utasok jogait szabályozó EU 261/2004 rendelet szerint a légiforgalmi irányításban keletkező zavarok és a hatósági döntések rendkívüli körülménynek számítanak, vagyis ilyen esetekben az utasok sajnos nem jogosultak az akár 600 euró összegű kártalanításra. Mindez azonban nem érinti az átfoglalási és ellátási kötelezettséget, amelyet a légitársaságoknak rendkívüli körülmények esetén is biztosítani kell a törölt és késett járatok utasainak. Hogy melyek ezek?

  • A rendelet szerint a törölt járatok utasai jogosultak (saját döntésük alapján) járatuk átfoglalására vagy jegyáruk visszatérítésére.
  • A törölt járatok utasai szintén jogosultak ellátásra, amely a következőket jelenti: a várakozási idővel ésszerű arányban étkezést és frissítőket, valamint (szükség esetén) szállodai elhelyezést és szállítást a repülőtér és a szálláshely között.

Amennyiben a légitársaság nem gondoskodik az utasok ellátásáról vagy célpontjuk eléréséről, akkor az utasok megszervezhetik ezeket, amelyek költségét a légitársaság utólag (számla vagy blokk ellenében) köteles megtéríteni. Törölte a légitársaság a járatod? Keress minket és segítünk!

A világ legforgalmasabb repülőterei 2021-ben

Helyreállt a világ rendje: 2021-ben ismét Atlanta lett a világ legforgalmasabb repülőtere!

Az ACI (Airports Council International) adatai szerint, a tavalyi trónfosztás után, visszatért az „örökös első” Atlanta (ATL) és visszavette a legforgalmasabb repülőtér címet a kínai Kuangcsoutól (Guangzhou, CAN 🇨🇳). A második helyet Dallas (DFW), míg a harmadikat Denver (DEN) foglalja el. Meglepő, hogy az első tízben nyolc (!) egyesült államokbéli és kettő kínai repülőtér található, kiszorítva az európai és arab légikikötőket. Érdekesség, hogy a listán hatodik helyet elfoglaló Charlotte (CLT) 2019-ben még csak a 34. helyen szerepelt.

A világ legforgalmasabb repülőterei 2021-ben:

  1. Atlanta (ATL)
  2. Dallas – Forth Worth (DFW)
  3. Denver (DEN)
  4. Chicago (ORD)
  5. Los Angeles (LAX)
  6. Charlotte (CLT)
  7. Orlando(MCO)
  8. Kuangcsou (Guangzhou, CAN)
  9. Csengdu (Chengdu, CTU)
  10. Las Vegas (LAS)

Meglepő azonban, hogy a nemzetközi utasforgalom tekintetében teljesen fordul a helyzet: a dobogó első három helyén Dubaj (DXB), Isztambul (IST) és Amszterdam (AMS) szerepel. Az első tízben pedig sem kínai, sem egyesült államokbéli repülőtér nem szerepel, a tizedik helyet pedig a mexikói Cancun (CUN) foglalja el, amely két évvel korábban a 61. volt a listán.

A nemzetközi utasok listája így alakult:

  1. Dubaj (DXB)
  2. Isztambul (IST)
  3. Amszterdam (AMS)
  4. Frankfurt (FRA)
  5. Párizs (CDG)
  6. Doha (DOH)
  7. London-Heathrow (LHR)
  8. Antalya (AYT)
  9. Madrid (MAD)
  10. Cancun (CUN)

A Budapest Airport 2021-es forgalma 4,62 millió utas volt szemben a 2020-as 3,86 millió és 2019-es 16,2 millió fővel.

 

Európai Unión kívüli repülőjáratok késése esetén is járhat kártérítés!

Kezdjük a tényekkel: Az Európai Bíróság 2022. április 7-én kelt C‑561/20. sz. ügyben hozott ítélete szerint “a két járatszakaszból álló, egy közösségi (Európai Gazdasági Közösség területén bejegyzett) légi fuvarozónál történt egyetlen foglalás tárgyát képező, valamely tagállam területén található repülőtérről induló és egy harmadik országban található repülőtéren történő átszállással e harmadik ország másik repülőterére érkező csatlakozó járat utasának joga van kártalanítást kérni a harmadik ország azon légi fuvarozójától, amely e közösségi légi fuvarozó nevében eljárva e járatot teljes egészében üzemeltette, amennyiben ezen utas az említett járat második szakasza során bekövetkezett, több mint háromórás késéssel érte el végső célállomását.”

És ami a lényeg: a bírósági ítélet szerint tehát kártalanításra lehetnek jogosultak azok az utasok is, akiknek járatának jelentős késése vagy törlése olyan járatot érintett, amely teljes egészében az Európai Unió területén kívül közlekedett, de utazásuk az Unió területéről indult. A bíróság ítélete egyértelmű: egy Unióból induló átszállásos utazás esetén a késett (törölt) járatok utasai jogosultak lehetnek az Európai Unió EU 261/2004 rendeletben meghatározott, akár 600 euró összegű kártalanításra, függetlenül attól, hogy a járatot milyen légitársaság repüli és a járatkésés (törlés) az utazás mely szakaszában történt.

Az Európai Unió, EU 261/2004 számú, légi utasok jogait szabályozó rendelete szerint akár 600 euró összegű kártalanítás jár a késéssel vagy törléssel érintett járatok utasainak, amennyiben a járat késését vagy törlését nem rendkívüli körülmény okozta. A bírósági döntés alapvetően egy, a United Airlines-szal szemben indított eljárás ügyében született, azonban azt alkalmazni kell az összes, EU 261/2004 rendelet által biztosított légi utazásra, vagyis az összes, Európai Unióból induló légiútra.

A Wizz Air is eltörölte járatain a kötelező maszkviselést!

A Wizz Air honlapján található, legfrissebb utazási szabályok szerint, amennyiben az indulási vagy az érkezési ország helyi szabályozása nem írja elő a maszk használatát, akkor a Wizz Air sem kötelezi az utasokat a maszk viselésére.

A döntéssel a Wizz Air követte – többek között – a Jet2, az Easyjet és a British Airways hasonló szabályozását is, és a hírek szerint a KLM is kérte a holland kormányt a maszkviselési kötelezettség eltörlésére. A megváltozott szabályok szerint már maszk nélkül lehet utazni például a Wizz Air Egyesült Királyságba tartó járatain is!

Megszűnő utazási korlátozások!

A Magyar Közlönyben megjelent 77/2022 számú kormányrendelet szerint március 7-én hétfőtől megszűnik a járványügyi korlátozások többsége. És hogy miként érinti ez a külföldre utazókat? Az koronavírus járvány miatt elrendelt utazási szabályokkal 408/2020 számú kormányrendelet rendelet hatályon kívül helyezésével:

  • A magyar állampolgárok korlátozások nélkül térhetnek vissza Magyarországra, védettségi (oltási) igazolvány hiányában sem kerülnek karanténba.
  • A külföldi állampolgárok korlátozások nélkül utazhatnak Magyarországra, számukra is megszűnik a karanténkötelezettség és oltási igazolást sem kell bemutatniuk.

 

Fontos azonban, hogy a legtöbb ország még különböző beutazási szabályokat alkalmaz, ezt mindenképpen vegyétek figyelembe és ellenőrizzétek utazás előtt!

Lezárja a légterét az Európai Unió az orosz gépek előtt!

🇺🇦🇺🇦🇺🇦 Hivatalos: Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke bejelentette, hogy az Európai Unió – válaszul Ukrajna megtámadására – kitiltotta területéről az orosz felségjelű, orosz tulajdonban vagy üzemeltetésben lévő repülőgépeket.

🇪🇺 Az orosz repülőgépek nem szállhatnak le és nem szállhatnak fel az Európai Unió területéről, valamint az uniós légteret sem használhatják. A rendelkezés a magángépekre is vonatkozik.

#kesettagepem