36 órás sztrájkba lépnek a pilóták és a légiutaskísérők az Austrian Airlines-nál! Az légitársaság közlése szerint a március 28-29-én megtartásra kerülő munkabeszüntetés során több, mint 400 járat kerül törlésre, melyekről már az érintett utasok tájékoztatást kaptak.
Az elmúlt hetekben tartott üzemi tanácsi ülések és a figyelmeztető sztrájkok hátterében a légitársaság munkatársaival folytatott bértárgyalások akadozása áll. Az Austrian közlése szerint 17 tárgyalási körön vannak túl, azonban továbbra sem sikerült megállapodni a mindkét fél által elfogadható béremelésről, mivel a pilóták szakszervezete és a légiutaskísérők üzemi tanácsa továbbra sem hajlandó elfogadni a légitársaság ajánlatát, amely a légiutaskísérők és kapitányok esetében akár 18%-os, az első tisztek esetében pedig akár 28%-os fizetésemelést biztosítana.
A munkavállalók munkabeszüntetése miatt az Austrian Airlines törölte az összes csütörtöki és péntek délelőtti járatát törölte Bécs és Budapest között.
A 2024. március 28-án (csütörtökön) törölt járatok listája a következő:
- az Austrian Airlines törölte a 9:50-kor induló, OS 713 számú Bécs (VIE) – Budapest (BUD járatát,
- az Austrian Airlines törölte a 11:15-kor induló, OS 714 számú Budapest (BUD) – Bécs (VIE) járatát,
- az Austrian Airlines törölte a 15:20-kor induló, OS 721 számú Bécs (VIE) – Budapest (BUD járatát,
- az Austrian Airlines törölte a 16:45-kor induló, OS 722 számú Budapest (BUD) – Bécs (VIE) járatát,
- az Austrian Airlines törölte a 21:30-kor induló, OS 717 számú Bécs (VIE) – Budapest (BUD) járatát.
A 2024. március 29-én (pénteken) törölt járatok listája a következő:
- az Austrian Airlines törölte a 6:50-kor induló, OS 718 számú Budapest (BUD) – Bécs (VIE) járatát.
- az Austrian Airlines törölte a 9:50-kor induló, OS 713 számú Bécs (VIE) – Budapest (BUD járatát,
- az Austrian Airlines törölte a 11:15-kor induló, OS 714 számú Budapest (BUD) – Bécs (VIE) járatát.
Fontos kiemelni, hogy az Európai Bíróság témába vágó ítélete értelmében a légitársaság munkavállalóinak sztrájkja nem tartozik a rendkívüli körülmények fogalma alá, vagyis az érintett utasok jogosultak lehetnek a Légi Utasok Jogait szabályozó rendelet alapján meghatározott, akár 600 euró összegű kártalanításra. A kártalanítás emellett nem érinti az utasok ellátáshoz és átfoglaláshoz, vagy visszatérítéshez fűződő jogait: ennek értelmében a törölt járatok utasai jogosultak a fel nem használt repülőjegyük árának visszatérítésére, vagy ingyenes átfoglalásra, emellett pedig – szükség esetén – szállodai ellátásra is jogosultak, illetve étel-ital fogyasztásuk is megtérítésre kerül.
Segítségre van szükséged jogaid érvényesítéséhez? Keress minket és kollégáink hamarosan felveszik Veled a kapcsolatot!