A világ legforgalmasabb repülőterei 2020-ban

A világ legforgalmasabb repülőterei 2020-ban

És a világ legforgalmasabb repülőtere 2020-ban díjat kapja: Hangcsou (Guangzhou, CAN)!

Az ACI (Airport Council International) adatai szerint, hosszú évek után változás történt a világ legforgalmasabb repülőtereinek listáján: az „örökös első” (ATL) a második helyre szorult, hiszen az éves utasforgalma több, mint 60%-ot csökkent egy év alatt, míg a harmadik helyen szintén egy kínai repülőtér Csengdu (Chengdu, CTU) szerepel. Az első tízben öt kínai és öt egyesült államokbéli repülőtér található, kiszorítva az európai és arab légikikötőket. Érdekesség, hogy a listán kilencedik helyet elfoglaló Sanghaj (PVG) 2019-ben még csak a 46. (!) helyen szerepelt.

A világ legforgalmasabb repülőterei 2019-ben:

  1. Kuangcsou (Guangzhou, CAN)
  2. Atlanta (ATL)
  3. Csengdu (Chengdu, CTU)
  4. Dallas – Forth Worth (DFW)
  5. Sencsen (Shenzhen, SZX)
  6. (PEK)
  7. Denver (DEN)
  8. Kunming (KMG)
  9. Sanghaj (SHA)
  10. Hszian (Xi’an, XIY)

Meglepő azonban, hogy a nemzetközi utasforgalom tekintetében teljesen fordul a helyzet: a dobogó első három helyén Dubaj (DXB), Amszterdam (AMS) és (LHR) szerepel, bár a második és harmadik helyen helycsere történt. Az első tízben pedig sem kínai, sem egyesült államokbéli repülőtér nem szerepel, vagyis a nemzetközi forgalomban elfoglalt súlyuk stagnált 2020-ban, forgalmuk a belföldi utasokra alapult.

A nemzetközi utasok listája így alakult:

  1. Dubaj (DXB)
  2. Amszterdam (AMS)
  3. London-Heathrow (LHR)
  4. Párizs (CDG)
  5. Frankfurt (FRA)
  6. Isztambul (IST)
  7. Doha (DOH)
  8. Szöul (ICN)
  9. Szingapúr (SIN)
  10. Madrid (MAD)

A Budapest Airport 2020-as forgalma 3,86 millió utas volt, szemben a 2019-es 16,2 millió fővel.

div#stuning-header .dfd-stuning-header-bg-container {background-image: url(https://kesettagepem.hu/wp-content/uploads/2017/10/custom-header-01.jpg);background-size: initial;background-position: center top;background-attachment: scroll;background-repeat: no-repeat;}#stuning-header div.page-title-inner {min-height: 250px;}