Mit szól az Európai Parlament az utasok jogainak csorbításához?

Mit szól az Európai Parlament az utasok jogainak csorbításához?

Ahogyan arról korábban is írtunk, az Tanácsa jelentős változtatásokat javasolt a Légi utasok jogait szabályozó rendeletben – olyan módosításokat, amelyek érzékelhetően szűkítenék az utasok kártérítési lehetőségeit, különösen járatkésés és esetén. Véleményünket világosan kifejtettük: az ebbe az irányba mutató változások nemcsak méltánytalanok, hanem teljesen ellentétesek az EU alapvető fogyasztóvédelmi célkitűzéseivel.

A végső döntést azonban nem a Tanács hozza meg egyoldalúan – a szabályozás módosításához az jóváhagyása is szükséges. Ezért kulcsfontosságú kérdés, hogyan állnak az EP különböző politikai frakciói a jogok megnyirbálásához.

Néppárt: „Nem engedhetjük meg a jogok aláásását”

Az Európai Néppárt (EPP) egyértelműen elutasítja az utasjogok gyengítését. Andrej Novakov, a légi utasok jogainak főtárgyalója határozottan kijelentette:

„Nem engedhetjük meg, hogy a tagállamok aláássák a légi utasok nehezen kivívott jogait. A jelenlegi szabályok már évek óta érvényben vannak. Ezen jogok gyengítése elárulná azt a bizalmat, amelyet a polgárok az EU-ba vetettek érdekeik védelmében.”

A Néppárt álláspontja tehát világos: nem támogatják a kompenzációs jogok szűkítését, és a polgárok érdekeit helyezik előtérbe.

Szociáldemokraták: „Ez nem szívesség – ez szolgáltatás”

A Szocialisták és Demokraták (S&D) frakciója is elutasító a javasolt módosításokkal szemben. Mohammed Chahim, a frakció egyik vezetője így fogalmazott:

„Az emberek nem kérnek szívességet a légitársaságoktól – jó pénzt fizetnek a szolgáltatásokért, és ha ezeket a szolgáltatásokat nem nyújtják, az emberek megfelelő bánásmódot és ésszerű érdemelnek.”

A szocialisták szerint az új szabályok csökkentenék az utasok jogait, mivel a kompenzáció feltételei szigorodnának – ezzel szemben a frakció egy erősebb, nem pedig gyengébb védelmet szeretne.

Magyar álláspont: “Nem” a jogok csökkentésére

Az EP-ben felszólalt Vicsek Annamária (Fidesz-KDNP), a Patrióták Európáért képviselője is, aki Parlament június 17-i plenáris ülésen kijelentette:

„Mi, magyarok fontosnak tartjuk, hogy a közel húszéves, sok ponton elavult szabályozást egy korszerű, világos és végrehajtható jogszabály váltsa fel. […] Nem szabad csökkenteni az utasok jogainak jelenlegi szintjét – épp ellenkezőleg: olyan szabályozásra van szükség, amely könnyen értelmezhető és valódi védelmet nyújt a mai utazási körülmények között.”

A többi frakció: kivárás, csend

A többi parlamenti frakció – így például a Renew Europe, a Zöldek, a The Left, és az ECR – egyelőre nem adott ki hivatalos nyilatkozatot. Ugyanakkor korábbi megszólalásaik alapján a Renew és a Zöldek is utasbarát szabályozást támogatnak, míg a konzervatívabb frakciók (ECR, ID/Patriots) részéről lehetséges a légitársaságok terheinek enyhítésére vonatkozó nyitottság is.

Mi lesz most?

Az kulcsszerepet játszik abban, hogy végül milyen formában lép hatályba a légi utasok jogait újraszabályozó uniós rendelet. A jelenlegi állás szerint a legnagyobb frakciók – a kereszténydemokraták (EPP) és a szociáldemokraták (S&D) – egyaránt elutasítják az utasjogok csorbítását, és a jelenlegi védelem szintjének megőrzése és további jogok mellett érvelnek. A végső döntés még hátravan – de az biztos: az asztalán most a légi utasok jogainak jövője fekszik.

div#stuning-header .dfd-stuning-header-bg-container {background-image: url(https://kesettagepem.hu/wp-content/uploads/2017/10/custom-header-01.jpg);background-size: initial;background-position: center top;background-attachment: scroll;background-repeat: no-repeat;}#stuning-header div.page-title-inner {min-height: 250px;}