Fővárosi kormányhivatal: három járat utasait már kártalanítják a légitársaságok

Fővárosi kormányhivatal: három járat utasait már kártalanítják a légitársaságok

Budapest, 2024. augusztus 7., szerda (MTI) – Főváros Kormányhivatala az utasok jogainak érvényesítése érdekében összesen 15 légijárat kapcsán indított fogyasztóvédelmi hatósági ellenőrzést az elmúlt időszakban tapasztalható jelentős késések, illetve járattörlések miatt; az ellenőrzések alatt a légitársaságok egy kivételével – ez esetben eljárási kiszabására is sor került – együttműködtek.

A Fővárosi szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: három esetben a légitársaságok elismerték kártalanítási kötelezettségüket, az utasok jelzései alapján ezekben az esetekben a kifizetések folyamatosak. Két járattal kapcsolatban a kormányhivatal még adatszolgáltatást vár. Három járat esetében az érintett légitársaságok a késések, illetve a törlés okának légi irányítási problémát jelöltek meg, tehát rendkívüli körülményre hivatkoztak. Ezekkel kapcsolatban a kormányhivatal kikérte a légügyi hatóság szakmai állásfoglalását, hogy valóban rendkívülinek tekinthető körülmény okozta-e a jelentős késést vagy a járattörlést – írták.

Kitértek arra, hogy azokban az egyedi esetekben, ahol a nem rendelkezik joghatósággal, a külföldi hatóságoknak megküldi az érintett ügyeket.
Közölték azt is, hogy a és a szakmai irányító Nemzetgazdasági Minisztérium továbbra is kiemelt figyelemmel kíséri a légitársaságok kötelezettségeinek teljesítését és segíti a fogyasztók jogainak megfelelő érvényre juttatását.

div#stuning-header .dfd-stuning-header-bg-container {background-image: url(https://kesettagepem.hu/wp-content/uploads/2017/10/custom-header-01.jpg);background-size: initial;background-position: center top;background-attachment: scroll;background-repeat: no-repeat;}#stuning-header div.page-title-inner {min-height: 250px;}#main-content .dfd-content-wrap {margin: 0px;} #main-content .dfd-content-wrap > article {padding: 0px;}@media only screen and (min-width: 1101px) {#layout.dfd-portfolio-loop > .row.full-width > .blog-section.no-sidebars,#layout.dfd-gallery-loop > .row.full-width > .blog-section.no-sidebars {padding: 0 0px;}#layout.dfd-portfolio-loop > .row.full-width > .blog-section.no-sidebars > #main-content > .dfd-content-wrap:first-child,#layout.dfd-gallery-loop > .row.full-width > .blog-section.no-sidebars > #main-content > .dfd-content-wrap:first-child {border-top: 0px solid transparent; border-bottom: 0px solid transparent;}#layout.dfd-portfolio-loop > .row.full-width #right-sidebar,#layout.dfd-gallery-loop > .row.full-width #right-sidebar {padding-top: 0px;padding-bottom: 0px;}#layout.dfd-portfolio-loop > .row.full-width > .blog-section.no-sidebars .sort-panel,#layout.dfd-gallery-loop > .row.full-width > .blog-section.no-sidebars .sort-panel {margin-left: -0px;margin-right: -0px;}}#layout .dfd-content-wrap.layout-side-image,#layout > .row.full-width .dfd-content-wrap.layout-side-image {margin-left: 0;margin-right: 0;}