Az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított Görögországgal és Olaszországgal szemben az utasjogok védelmére vonatkozó uniós szabályok megsértése miatt. Görögország és Olaszország is olyan intézkedéseket hozott, amelyek nem felelnek meg a légi utasok jogaira (261/2004/EK rendelet), vonatkozó uniós szabályoknak. A válság során a Bizottság következetesen egyértelművé tette, hogy az utasjogok a jelenlegi, eddig példa nélküli helyzetben is alkalmazandók, és az ágazatot támogató nemzeti intézkedések nem mehetnek ezen jogok rovására. Görögország és Olaszország olyan jogszabályokat fogadott el, amelyek lehetővé teszik a fuvarozók (légitársaságok) számára, hogy a visszatérítés egyetlen formájaként kizárólag utalványokat kínáljanak. Az utasjogokról szóló uniós rendelet értelmében ugyanakkor az utasoknak választási lehetőséget kell biztosítani a pénzben történő visszatérítés és a visszatérítés egyéb formái, például az utalvány között.
Emellett szintén kötelezettségszegési eljárást indított a Bizottság Csehországgal, Ciprussal, Görögországgal, Franciaországgal, Olaszországgal, Horvátországgal, Litvániával, Lengyelországgal, Portugáliával és Szlovákiával szemben, mely országok lehetővé tették a szervezett utazási formákat ajánló, utazásszervezőknek (utazási irodáknak), hogy pénzvisszatérítés helyett utalványt kínáljanak fel a törölt utazások helyett, vagy pedig a visszatérítést jóval az utazási csomagokról szóló irányelvben meghatározott 14 napos időszakon túlra halasszák.
Mint ismeretes a koronavírus (COVID-19) járvány során az Európai Unió többször és következetesen elutasította a légitársaságok kérését, hogy ne kelljen készpénzben visszaadniuk a törölt jegy árát.
A jelenleg hatályos, légi utasok jogait szabályozó Európai Uniós rendelet alapján (EU 261/2004) járattörlés esetén a légitársaság köteles a „a jegy árának a vételi ár szerinti visszatérítése hét napon belül”. Ezzel szemben, a jelenlegi gyakorlat szerint a légitársaságok a pénzbeli visszatérítés helyett utazási utalványokat és krediteket adnak a koronavírus (COVID-19) miatt törölt járatok utasainak, melyhez több Uniós tagállam is hozzájárult.
A fentiek alapján látható, hogy komoly és hosszas küzdelemre kell számítania annak, aki vissza szeretné szerezni a pénzét a légitársaságtól. Természetesen a Késett A Gépem ebben is segít, a vonatkozó kérdőív kitöltése után azonnal megkezdjük a jogos igény érvényesítését és megtesszük a szükséges lépéseket a légitársaságokkal szemben a törölt jegyek árának visszatérítésére és az esetleg járó egyéb kompenzáció megtérítésére.