Sztrájk bénítja meg kedden Belgium két fő repülőterét

Sztrájk bénítja meg kedden Belgium két fő repülőterét

Belgium két legnagyobb repülőtere, a zaventemi és a charleroi-i repülőtér szinte összes járatát törlik kedden, a személyzet zöme, köztük a biztonsági egységek által meghirdetett miatt – közölték a repülőtereket üzemeltető társaságok hétfőn.

A zaventemi repülőtér a múlt hét végén, a charleroi-i pedig hétfőn délután erősítette meg, hogy “az utasok és a személyzet biztonsága érdekében” minden induló járatot törölnek.

A szakszervezetek által, a jobb munkakörülmények és nagyobb fizetés elérése érdekében szervezett célja az is, hogy felhívja az Európai Unió figyelmét az “alapvető fontosságú munkát végző” alkalmazottak munkakörülményeire a higiéniai, biztonsági és vendéglátóipari ágazatokban.

A tervek szerint e szektorok dolgozói kedden délben nemzetközi tüntetést tartanak Brüsszelben, az európai intézmények környékén.

A demonstrációra felhívó szakszervezetek úgy vélik, hogy a közbeszerzésre vonatkozó uniós versenyszabályok a takarítók, a biztonsági őrök és a vendéglátóipari dolgozók munkakörülményeinek romlását eredményezték, ezért ezen szabályok megváltoztatását követelik.

A miatt kedden (október 1.)

  • Brussels Airlines SN 2830 számú Budapest (BUD) – Brüsszel (BRU) – tervezett indulás: 6:35 – járatot a légitársaság törölte.
  • A Ryanair FR 4264 számú Brüsszel-Charleroi (CRL) – Budapest (BUD) – tervezett indulás: 13:20– járatot a légitársaság törölte.
  • Wizz Air W6 2281 számú Budapest (BUD) – Brüsszel-Charleroi (CRL) – tervezett indulás: 13:50 – járat Charleroi helyett Maastrichtba (MST) közlekedik.
  • Brussels Airlines SN 2825 számú Brüsszel (BRU) – Budapest (BUD) – tervezett indulás: 15:10 – járatot a légitársaság törölte.
  • Brussels Airlines SN 2826 számú Budapest (BUD) – Brüsszel (BRU) – tervezett indulás: 18:00 – járatot a légitársaság törölte.
  • A Wizz Air W6 2282 számú Brüsszel-Charleroi (CRL) – Budapest (BUD) – tervezett indulás: 16:35 – járat Charleroi helyett Maastrichtból (MST) közlekedik.
  • A Wizz Air W6 2283 számú Budapest (BUD) – Brüsszel (BRU) – tervezett indulás: 18:30 – járatot a légitársaság törölte.
  • A Wizz Air W6 2284 számú Brüsszel (BRU) – Budapest (BUD) – tervezett indulás: 21:10 – járatot a légitársaság törölte.
  • Brussels Airlines SN 2829 számú Brüsszel (BRU) – Budapest (BUD) – tervezett indulás: 21:00 – járatot a légitársaság törölte.

A repülőtéri dolgozók sztrájkja rendkívüli körülménynek minősül a légitársaságok szempontjából, amelyek így nem kötelesek megfizetni a Légi Utasok Jogait szabályozó rendelet alapján meghatározott, akár 600 euró összegű kártalanítást. Fontos azonban kiemelni, hogy ez nem érinti az utasok ellátáshoz és átfoglaláshoz, vagy visszatérítéshez fűződő jogait: ennek értelmében a törölt járatok utasai jogosultak a fel nem használt repülőjegyük árának visszatérítésére, vagy ingyenes átfoglalásra, emellett pedig – szükség esetén – szállodai ellátásra is jogosultak, illetve étel-ital fogyasztásuk is megtérítésre kerül. (MTI, Késett A Gépem)

div#stuning-header .dfd-stuning-header-bg-container {background-image: url(https://kesettagepem.hu/wp-content/uploads/2017/10/custom-header-01.jpg);background-size: initial;background-position: center top;background-attachment: scroll;background-repeat: no-repeat;}#stuning-header div.page-title-inner {min-height: 250px;}